2020. április

2020. március 7-én megrendezték az asztalitenisz versenyt, amit évente kétszer, tavasszal és ősszel írnak ki. A lovasberényi pingpongosok rendszeres résztvevői a versenynek. Most Horváth Mihály és Ferenczi Tibor képviselte a berényi csapatot. A verseny szervezői a megnyitó után színpadra hívtak, és olyan dolog történt velem, hogy a könnyeimmel küszködtem. 2019. tavaszán még Kalocsai Sándor is részt vett a versenyen, ahol döntőt játszott és a második helyet szerezte meg Nagy Balázs mögött. Az őszi versenyen közösen emlékeztünk Sanyira, aki már nem lehetett közöttünk. Balázs most elhozta azt a kupát, amit akkor nyert, és arra kért, hogy adjam át Sanyi családjának, mert tiszteletbeli bajnoknak nevezték ki Sanyit. Nagyszerű élmény ilyen emberekkel együtt versenyezni. Nem csak a sport szeretetét, az egymás iránti tiszteletet is megismerik azok a fiatalok, akik részt vettek a versenyen. Ilyen közösségről álmodom itt Lovasberényben is, az alapok megvannak, csak a fiatalok hiányoznak még. Nagyszerű eredménnyel zárult a verseny, Németh László és Nagy Balázs mögött Horváth Mihály a 3. helyezést érte el. Ferenczi Tibor nagyszerű játékkal bejutott a legjobb nyolc közé. Ősszel is várják csapatunkat.

Horváth Mihály

Következő lapzárta időpontja:

2022.
november 22.

 

termofold

gecs

hpdesign

egyszazalek

 

 

 

 

  hazi            human