2020. december

Koronavírussal kapcsolatos fontos tudnivalók

Magyarország Kormánya 2020. november 4-i hatállyal az ország egész területére elrendelte a rendkívüli jogrend bevezetését.

A veszélyhelyzet idején a Katasztrófavédelmi törvény alapján a képviselő-testület hatás- és jogkörét a polgármester gyakorolja. Lovasberényben minden határozat és rendelet ezután is a képviselők bevonásával készül el, viszont azért felelősséggel kizárólag a polgármester tartozik.

Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lép életbe, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges.

Minden gyülekezés tilos.

Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A házhoz szállítás adminisztratív terheit a Kormány csökkenti, és bevonhatóvá teszi a taxisokat a feladat ellátásába. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.

Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva, és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. Az e rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak.

Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ideértve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat. A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg. A Kormány felkéri a vallási közösségeket, hogy a szertartásaik során a magatartási szabályokat az általános szabályokkal összhangban határozzák meg.

A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani.

Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. A vonatkozó jogszabályok szerint versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatóak.

A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat, állatkerteket és korcsolyapályákat.

A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek. A középfokú intézmények kollégiumai az iskolaigazgató döntése szerint működnek.

Az egyetemek, főiskolák digitális munkarendre térnek át. A felsőoktatási intézmények kollégiumai bezárnak, ez alól kivételeket a rektor állapíthat meg. A tartózkodás különösen a határon túli és külföldi diákok, illetve a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető.

Magán és családi rendezvények (például születésnap) 10 főig megtarthatóak.

Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg.

Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.

Kórházak, iskolák, óvodák, bölcsődék dolgozóit és a szociális intézményben dolgozókat – külön kormányrendeletben foglaltak szerint – hetente tesztelni kell.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata.

Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

A 65. életévét betöltött személy a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletet (a továbbiakban: élelmiszerüzlet), a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletet (a továbbiakban együtt: drogéria) és a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletet (a továbbiakban együtt: gyógyszertár) hétfőtől péntekig 9.00 óra és 11.00 óra közötti időben, szombaton és vasárnap 8.00 óra és 10.00 óra közötti időben látogathatja.

Az élelmiszerüzletben, a drogériában és a gyógyszertárban hétfőtől péntekig 9.00 óra és 11.00 óra közötti időben, szombaton és vasárnap 8.00 óra és 10.00 óra közötti időben (a továbbiakban: védett vásárlási idősáv) az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag az (1) bekezdés szerinti személy tartózkodhat.

Az élelmiszerüzletet, a drogériát és a gyógyszertárat a 65. életévét betöltött személy a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon látogathatja.

Lovasberény vonatkozásában:

  • A polgármesteri hivatalban 2020. november 12-től szünetel a személyes ügyfélfogadás, az ügyintézők elérhetőségét mellékeljük.
  • A művelődési ház és a könyvtár zárva tart.
  • Minden idős és a szociális étkezők részére az önkormányzat december 31-ig ismételten ingyenes szállítással viszi házhoz az ételt.
  • A járási hivatal települési ügysegédi szolgáltatása szünetel.
  • A sportcsarnokban csak az iskolás gyermekek testnevelés órái tarthatók meg, illetve a kormányrendeletben meghatározott edzések.

Pályázati hírek

Településünk 72.000.000 forint rendkívüli támogatást kapott útfelújítási munkálatok elvégzésére. A kivitelezés előkészítése folyamatban van.

A Magyar Falu Program keretén belül szolgálati lakás felújítására nyertünk közel 19.000.000 forintot, amelyből a Rákóczi utca 6./c épület újulhat meg.

Az önkormányzat pályázatot nyújtott be az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében.

A Kisfaludy utca, Park tér, Rákóczi utca, Arany János utca fő úti szakasza, valamint a Kinizsi utca útburkolata újul meg a jövő évben. A pontos műszaki tartalom kidolgozását követően egy nagyon részletes beszámoló kerül majd elkészítésre, amit a Berényi Újságban megjelentetünk.

November végén megkezdtük a szociális tűzifa kiszállítását, így minden igénylő még az ünnepek előtt hozzájut a tüzelőanyaghoz.

Südi Mihály polgármester

Következő lapzárta időpontja:

2024.

március 22.

 

termofold

gecs

egyszazalek

 

 

 

 

  hazi            human