2020. június

Lassan elérkezik a nyár, már ontják a virágokat a kertek, csiripelnek a madarak, zöldell a természet. Egy olyan tavaszon vagyunk túl, mely igazán embert próbáló időszak volt. Mindenki tele félelemmel, rettegéssel, bizonytalansággal. Nem tudtuk, hogy mit hoz a holnap, mire ébredünk. Az emberek féltették a családjaikat, barátaikat, kollégáikat, ismerőseiket, aki tehette, otthonába húzódott, és ha csak nagyon fontos volt, akkor hagyta el a biztonságot nyújtó lakhelyét. Jöttek az ijesztőbbnél ijesztőbb információk, az elvárások, az utasítások, a karanténok, a betegségek. Ez a vírus nem kímélt senkit és igen megleckéztetett minden embert.

Óvodánk gyakorlatilag március 16-tól elnéptelenedett, csendesek lettek a csoportok, a folyosók, az udvar, már a hinta sem nyikorgott kint az udvaron. Hálásak vagyunk a szülőknek, hogy – felmérve a veszélyhelyzet súlyosságát – gyermekeiket otthon tartották, nem hozták óvodába, védve ezzel őket magukat és a dolgozókat is. A kialakult helyzet bizonytalansága mindenkit nagyon megviselt, amit a bezártság csak tovább tetőzött. Az óvó nénik online-ovi indításával igyekeztek ötleteket, tanácsokat adni a mindennapok minél tartalmasabb kitöltéséhez, videós meséket, verseket küldtek a gyerekeknek, vidám tevékenységeket mutattak a gyerekeknek az internet segítségével. A telefonos beszélgetések, a szülők visszajelzései, kérdései, az otthoni történések elmondása tette lehetővé, hogy tarthatták egymással a kapcsolatot, elviselhetőbbé tehették a bezártságot minden kisgyermek számára. A dajka nénik maszkot varrtak és segédkeztek a kihordásukban, időseket látogattak, bevásároltak és naponta fertőtlenítették az óvoda használatban lévő részeit. Eszközöket, ajándékokat varrtak, készítettek az óvó nénikkel együtt.

Nagyon üres volt az óvoda, de az irodai munkák és a konyhai munkák nem szűntek meg. A konyhán dolgozók minden nap bejöttek, készítették az ebédet az időseknek és az otthoni étkezést igénylő gyerekeknek. Pedig ők is féltek, nekik is van családjuk, de megértették, hogy nekik jönniük kell. Nagyon sok köszönet illeti meg őket ezért, hogy tették a dolgukat, tudták, hogy nagyon nagy szükség van rájuk. Az önkormányzattal együtt szerveztük az étkeztetést, felkutattuk a védekezési eszközöket, vegyszereket, segítettük egymás munkáját. Rendelet rendelet hátán, ezek végrehajtása, értelmezése, az egymásnak ellentmondó intézkedések – mindenki számára igen megterhelő feladat volt.

Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy végre lazulhat egy kicsit a szorítás, fogadhatunk gyerekeket is annak ellenére, hogy nagyon szigorú feltételeknek kellett eleget tennünk az előírásoknak megfelelően.

Május 25-től pedig a miniszteri utasítás kihirdetése, a nyitás után már 42 kisgyermek érkezett óvodánkba. Nagyon örültünk, hogy végre már gyermekkacajtól lett hangos az eddig üres óvoda, végre nyikoroghatott újra a hinta lánca, gurulhattak a biciklik, rollerek a járdán éktelen dübörgéssel kísérve. De elindult valami, ha még nagyon félősen és óvatosan is. A gyerekek örömmel üdvözölték a felnőtteket és egymást. Igaz, kicsit furcsállották a maszkokat az eddig mindig mosolygó arcok előtt, nem lehetett úgy odabújni, ölelni az óvó néniket, dajka néniket, mint régen. De bízunk benne, hogy hamarosan újra eljön ez az idő, melyet alig várunk, hiszen akarva akaratlan ölelésre tárjuk karunkat.

Köszönjük a szülőknek a járványveszély alatti együttműködésüket, felelős döntéseiket, segítő, támogató hozzáállásukat! Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hogy egyszerre voltak anyák, pedagógusok, barátok, barátnők.

Kérjük, hogy mindannyiunk biztonsága érdekében tartsák be a következő rendelkezéseket:

  • reggel maszkban csak a bejárati ajtóig kísérjék gyermekeiket és délután szintén ide fogják kísérni az óvoda dolgozói őket a hazamenetelhez. Megérkezéskor hőmérsékletmérés és kézfertőtlenítés után mennek a gyerekek csoportjaikba;
  • létszámtól függően csoport összevonásokra is sor kerül;
  • váltóruhás zsákokat töltsék fel! Nem fogjuk most már másik ruhába átöltöztetni a gyerekeket, de szükség esetén legyen másik ruha;
  • az ágyneműket minden héten haza adjuk és tisztán, vasalva kérjük vissza;
  • kérjük, csak teljesen egészséges gyermeket hozzanak a közösségbe, betegség legkisebb jelére azonnal értesítjük a szülőket;
  • gyümölcs, zöldség és egyéb élelmiszer jellegű felajánlásaikat egyelőre nem áll módunkban fogadni!

Fokozatosan szeretnénk visszatérni a régi kerékvágásba, szem előtt tartva a védekezési előírásokat. Az óvoda helyiségeit, udvari játékait folyamatosan fertőtlenítjük, a látogatók számát korlátozzuk, fokozottan figyelünk a higiéniai szabályok betartására, betartatására. Fertőtlenítő munkánkat segíti a már korábban vásárolt, magas hőfokkal működő gőztisztító, valamint az önkormányzat felajánlásból kapott ózongenerátora, melyet használatba kapunk megfelelő időközönként.
Szeretnénk egy saját ózongenerátort vásárolni, hiszen ennyi intézménynek szüksége lenne még egyre. Ezért papírgyűjtésbe fogtunk. Már hónapok óta a gyerekekkel együtt gyűjtögettük a papírt, kaptunk felajánlásokat a faluból is, gyógyszertárból, a Park téri ABC-ből, és a szülőktől, dolgozóktól. Végre eljött a nap, amikor megérkezett a konténer és legnagyobb örömünkre már az első nap telis-tele lett! Bori Róbert – akinek már sokadszorra köszönöm meg segítségét – géppel megnyomatta a tetejét, hogy még férjen rá. És 20-án délután ért bennünket a hidegzuhany! Szinte felfoghatatlan, hogy emberek hogy csinálhatnak ilyet! A délután folyamán „igen kedves emberek” a felújítási sittjüket, mosdókagylót, mosogatót és egyéb anyagokat feltettek a papírhegy tetejére! Megdöbbentő, hogy egy óvoda papírgyűjtő konténerét egyesek szemetesnek képesek használni, ahová előző nap és még délelőtt is kisgyerekek vitték a papírt kis dobozokban. 35 év alatt ilyet még nem tapasztaltam, pedig minden évben gyűjtünk papírt, aminek bevételét a gyerekekre költjük. Ez egyszerűen felháborító! Nagyon köszönjük Südi Mihály polgármester úrnak, Südi Tamásnak, Sinka Istvánnak, akik még 20-án késő este kiszedték a konténerből a sittet és szemetet. Kérem azokat, akik esetleg felvilágosítással szolgálhatnak a „kedves látogató” személyét illetően, jelezzék akár az óvodában is! Bízunk benne, hogy a talált nyomok alapján sikerül az önkormányzatnak megtalálni az illetékes „jóakarót”.

A kellemetlen hír után szeretnék a kedves szülőknek jó hírrel is szolgálni. A polgármester úrral történt egyeztetés értelmében a Csicsergő Óvoda egész nyáron nyitva lesz. Nem zárunk be augusztusban sem, folyamatosan várjuk a gyerekeket. Szeretnénk ezzel is segíteni a szülőknek az újbóli munkába állást. A leadott időpontokon bármikor lehet változtatni, csak legkésőbb óvodába érkezés előtti napon az étkezés miatt kérjük ezt jelezni!

Mindenkinek nyugalmat, vírusmentes időszakot kívánok, és reméljük, már nem tér vissza a tavaszi félelem! Vigyázzanak magukra és egymásra!

Szendrei Attiláné óvodavezető

 

 

    delego

Következő lapzárta időpontja:

2021.
április 22.

regi

egyszazalek

 

banko

 

termofold

 

gecs

 

 

 

 

  hazi            human