bringasok

Mi, Berényi Bringások idén a Dél-Alföldet vettük célba, a Körösök vidékét jártuk be.

A szállásunk Gyomaendrődön volt, ahol a folyamszabályozás következtében 17 holtág van, melyeket „zug”-oknak neveznek. A Hantoskerti zug mellett volt túráink kiindulópontja, melyet a város központjával egy gyalogosok és kerékpárosok számára készült szép fahíd köt össze. Ez a Sóhajók hídja, ami a nevét az egykor Erdélyből érkező, itt kikötő, sót szállító hajókról kapta. Nem tudom melyik a leghosszabb település Magyarországon, de Gyomaendrőd 9 km hosszú városka a főútjával párhuzamos 9 km hosszú kerékpárúttal. Békés megyében rengetegen kerékpároznak a sok remek minőségű kerékpárúton. Gyomán sok szálláslehetőség közül választhatunk, és elérhető távolságban van mindenféle program.

Békésszentandráson egy kis családi vállalkozás immár huszonöt éve készít sört. Nekünk is bemutatták a sörfőzés folyamatát, a mag roppantásától a melegítésen, az ízesítésen, a szűrésen, a palackozáson át a címkézésig. Még kóstolhattunk is a sörkülönlegességekből, sőt az itthon maradt családtagoknak is hoztunk a finom nedűből. A duzzasztógát és a Gödénypusztai kunhalom megtekintése is beleférhet időnkbe, ha egy egész napot szánunk a település megismerésére.

Szarvas híres arborétumának öreg fái alatt hűsöltünk, Pepi gróf kilátójából gyönyörködtünk a tájépítészek munkájában. Európa egyik legöregebb mamutfenyőjének megtekintése után a Mini Magyarország Makettjeit csodáltuk meg. Mindenkinek ajánlani tudom 3-99 éves korig. Az építészeti remekeket hangeffektusokkal, mozgó részekkel és vonatokkal tették még látványosabbá. Jó volt látni azokat az épületeket, ahol mi bringások már jártunk együtt, de találtunk olyanokat is, ahova még el kell mennünk. A Sárarany-Szalmaportán szalmából készült korona, jogar és országalma mellett számos szép használati- és dísztárgy dicsérte készítőjének kézügyességét, fantáziáját, türelmét. Mi is kipróbálhattuk magunkat, szalmából szívet fontunk. Még sok-sok gyakorlásra lenne szükségünk, hogy egy szalmakalapot vagy esőcsigát tudjunk készíteni. Remek nyári színházi élményben volt részünk a Vízi Színházban este a Körös partján. Szerencsére egyetlen szúnyog sem zavarta szórakozásunkat. További látnivalók Szarvason a Szlovák tájház és a szárazmalom vagy jó élmény lehet a sétahajókázás is.

A legérdekesebb a Kondorosi csárdamúzeum volt, ahol a betyárok élete elevenedett meg előttünk. Egy kis játék vezetett végig az ivón, a konyhán, a vendégszobán, tornácon és pincén keresztül, miközben régi énekeket, tárgyakat, hirdetményeket, recepteket, közmondásokat, gémeskút üzeneteket tanulmányoztunk. Még Rózsa Sándor bőrébe is belebújtunk. No, csak képletesen, hiszen a subájába fényképezkedhettünk. Jutalmul karikás ostoros bemutatót kaptunk. Ha erre járnak, ezt ne hagyják ki, szánjanak időt rá! Itt a kezem, nem disznóláb!

A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványa mellett található Réhely majori látogatóközpontjában a túzokok életével ismerkedtünk meg. Ez már nem túzokrezervátum, mint 30 évvel ezelőtt, csupán 3 kakas van a kifutóban, de csak azért, mert ezek a nagytestű, akár 15 kilogrammosra növő madarak védettek (eszmei értékük 1 millió Ft.), és az emberrel való találkozásuk megbetegítheti őket. A bemutató állatok képtelenek lennének megélni az ember nélkül, mindegyikük sérült volt, őket nem lehet visszavadítani, de így is szépségesek. Túravezetőnk ismertette az élőhelyüket, életmódjukat, szaporodásukat. A násztáncukat április elején lejtik, ezért azt egy kisfilm segítségével láthattuk. A puszta növényei közül a füzény tetszett a legjobban, amely igen vízkedvelő, rózsaszín virágú növény, és errefelé gyakori, szinte minden árokban láttuk. Lovasberénnyel ellentétben a környéken fél év alatt az éves csapadéknál több eső esett, ezért a puszta július végén is mindenütt zöld volt. A vendégmarasztaló sarat ugyan szikesre szárította a nap, a gáton mégis visszahúzta a bicikliket, alig haladtunk. Aztán csak kiértünk a pusztából és szépen gondozott, virágos városkákban (Túrkevén, Mezőtúron) tekertünk. Errefelé szinte minden településen van fürdő vagy strand, akinek van ideje meg is mártózhat.

Az idei évben ragyogó napsütésben, szél- és esőmentes időben kerékpároztunk. Vésztőn a történelmi emlékhelyet is bejártuk, a Mágor halom belsejében található egymásra rétegződött temetkezési és élőhelyeket láttunk. A több száz évvel ezelőtt itt élt népesség életmódjáról tanúskodtak a talált tárgyak, kerámiák, tűzrakó helyek. Egy régi kolostor romjai már a kereszténység utáni időkből származnak, a környék akkor is lakott volt.

Szeghalom fából készült haranglába sajnos az utcáról nem látható, a kerítés mögötti bokrok takarják. Pedig ez az egy fából készült van az országnak ebben a szegletében.

Különleges kiállítást láthattunk a Gyulai Almásy kastélyban, ahova a cselédek szobáin, helyiségein át lehet bemenni és nem a főbejáraton. Először megtudhattuk, hogy hányan, kik szolgálták a grófok előkelő életét, mi volt a feladatuk. Interaktív módon tapasztalhattuk meg, hogy hogyan tisztították a cipőket, az evőeszközöket, hogyan mostak, vasaltak, stoppoltak, főztek, mennyi kulcsot cipelt a házvezetőnő, milyen volt a komornyik szobája, egyenruhája, milyen eszközöket használt…, és csak utána tárult elénk a kápolna, majd a grófnő és a gróf szobája, szalonjai az emeleti termekben. Irigykedve jöttünk ki a „miénkhez” hasonló kétszintes épületből. De jó lenne egy ilyen kiállítás nálunk is! Bárcsak így nézne ki a Cziráky kastély is! Gyulán megcsinálták 4 év alatt pár milliárd forintból. Hátha egyszer nekünk is sikerül!

Ha már az álmoknál tartunk, akkor egy megvalósítható is eszünkbe jutott többször is az egy hetes nyaralásunk során. Szeretnénk mi is kis falunkba kerékpárutat, hogy minél többen megismerhessék településünket, vihessék jó hírünket távoli tájakra, ahogy mi most Önöknek elhoztuk a Dél-Alföldét!

Jó volt az összeszokott csapattal együtt túrázni! Igazán sokszínű, tartalmas programban volt részünk. Jövőre majd gyalog folytatjuk hazánk megismerését.

A Berényi Bringások nevében:
Bottka Rózsa

Következő lapzárta időpontja:

2024.

március 22.

 

termofold

gecs

egyszazalek

 

 

 

 

  hazi            human