Én azt vallom, mosolyra mosoly a válasz, igyekszem így élni. Itt Lovasberényben a mosolyom sok viszonzásra talált és ez nagyon jó érzés!

Köszönöm Kalocsa Sanyi barátunknak, szomszédunknak a felkérést és a lehetőséget.

Igen, közel 15 éve mondhatjuk magunkat lovasberényi lakosnak. Nem érkeztünk messziről, de mégis varázsa volt e településnek számunkra!

Hogy kerültünk Lovasberénybe? Két városi ember gyermekeként láttam meg a napvilágot az Alföldön, akik eldöntötték, hogy a városi élet forgatagából a nyugalomba és a természetbe vágynak. Szüleimet vonzotta a természet, a mezőgazdaság és az állattartás, ebben képzelték el jövőjüket. Pár éves tanyavilági lét után úgy döntöttek, hogy visszatérnek a Dunántúlra, először Fornapuszta, majd Vereb lett a végállomás, én ekkor 4 éves voltam. Gyerekkoromat így a szomszéd faluban töltöttem, aztán megismerkedtem férjemmel, Bécivel, aki pázmándi származású, és ezt követően Pázmándon folytattuk közös életünket.

Elkezdtük tervezgetni a saját külön otthonunkat, és keresgéltünk a környező településeken. Természetesen vizuális alkat lévén nem az internet adta lehetőséggel, hanem barangolással többek között Lovasberényben is nézelődtünk.

Rengeteg településen jártunk, de itt bukkantunk rá álmaink otthonára a Mihály-vár lábánál, a Kölcsey utcában, ami szerelem volt első látásra. Nem kérdeztük meg egymástól, hogy hogy tetszik? Megvesszük? Hanem kézen fogtuk egymást, elindultunk az autónk felé, és már tervezgettünk is!

Nekem ekkor már volt némi kötődésem Berényhez, mert már jó pár éve egy helyi vállalkozásnál dolgoztam, sőt még a mai napig is oszlopos tagjának mondhatom magam. Szerencsére elmondhatom magamról, hogy szeretem a munkám, mind a mai napig. Béci Székesfehérváron szolgál katonaként közel húsz éve, szintén szereti és elhivatott a munkája iránt.

Lovasberényben kötöttük össze életünket hivatalosan is 2008-ban, egy nagyon szép szertartás keretében. Életünkbe itt köszöntött be a legnagyobb boldogság, először 2015-ben, amikor megszületett Nimród, apukája születésnapi ajándékaként, majd pedig 2017 karácsonyi ajándékaként Mátyás fiunk. Velük vált teljessé az életünk, igazi otthonná az otthonunk. Nimródunk szeptemberben kezdi az iskolát, melyet nagyon vár, Matyi a Maci-csoport vigyori tagjaként igazi ovisként boldogítja nevelőit.

Apa munkájának köszönhetően a fiúk előszeretettel részesítik előnyben a terepszínt, és minden ezzel kapcsolatos tevékenységet. Az udvarunkban igen gyakran előfordul, hogy épp huszárok, vagy „modern” katonák védik a hazát, de a szuperhősök sem ritkák. Nagyon szeretnek a természetben lenni, kirándulni, barkácsolni, szeretik az állatokat, nagyon környezettudatosak, igen széles érdeklődési körrel rendelkeznek fiatal koruk ellenére. Bízunk benne, hogy ez mind előnyükre válik majd életútjuk során.

Az ember soha nem tudhatja, hogy merre sodorja az élet, de mi szeretünk itt élni. Olyan természetesnek tűnik, mintha mindig itt éltünk volna, itt tervezzük a jövőnket is.

Ehhez nagyban hozzájárulnak az itt élő emberek a kedvességükkel, segítőkészségükkel, támogatásukkal, ezáltal észrevétlenül kapcsolódtunk be a falu közösségi életébe. Sok baráttal lettünk gazdagabbak, akikre számíthatunk, és ez kölcsönösen működik. Részt veszünk a helyi programokon, rendezvényeken, örömmel látjuk a fejlődést a falu életében.

Én azt vallom, mosolyra mosoly a válasz, igyekszem így élni. Itt Lovasberényben a mosolyom sok viszonzásra talált és ez nagyon jó érzés!

Hiszek abban is, hogy az ember örökké tanulni hivatott, néha tudat alatt is, észrevétlenül.

A sors úgy alakította életünket, hogy meg kellett ismerkednünk az ételallergiákkal, amiről előtte fogalmunk sem volt, hogy mit is jelentenek pontosan. 2009-ben hosszú vizsgálódás után Bécinél kiderült, hogy lisztérzékeny/gluténérzékeny. Itt érkezett el életem/életünk újabb tanulási időszaka… Mi is ez pontosan? Mit lehet enni? Mit hogyan kell készíteni?

Mára már beletanultam/beletanultunk, de az eleje nem volt könnyű semmilyen szempontból sem. Sem az ételek, sem az alapanyagok nem álltak rendelkezésre ilyen széles választékban, mint napjainkban, és az ismeretek is foghíjasak voltak. Aztán 2018-ban, mikor Matyi még fél éves sem volt, akkor beköszöntött hozzánk egy újabb allergia… sőt, nem is beköszöntött, hanem berobbant az életünkbe. Matyi táplálkozása során először találkozott tejszármazékkal, ami majdnem az életébe került. Külön köszönet a mi „kinderdokinknak” a rátermett és gyors útmutatásaiért, hogyan tudom megmenteni a gyermekem életét. Kiderült, Matyi fulladásig (anafilaxiás sokkig) allergiás a tejfehérjére. Sem kívülről, sem belülről nem érintkezhet semmilyen tejszármazékot tartalmazó étellel. Újabb tanulási időszak következett az életünkben egy teljesen másfajta hozzátáplálási ritmussal, ételekkel, eszméletlen nagy odafigyeléssel. Azt hiszem, ebbe is belejöttünk…

Szeretnénk megköszönni a helyi boltoknak, hogy igyekeznek beszerezni a számunkra is „ehető” dolgokat, mindig hálás szívvel gondolunk rájuk ezért.

Külön köszönetet érdemel a Csicsergő óvoda minden dolgozója, hogy napról-napra megbirkóznak Matyi súlyos allergiájával, a konyhai dolgozóknak a számára készített sok finomságért, Anikónak, hogy az allergia ellenére tárt karokkal várta és az összes óvónéninek, dadusnak, pedagógiai asszisztensnek, hogy ennyire figyelnek rá. Nagyon hálásak vagyunk áldozatos munkátokért!

A tanulásra visszatérve, ez motivál arra, hogy a jövőben fejlesszem, képezzem magam e téren, hogy legyen lehetőségem segíteni másoknak, hogy ne legyenek olyan elveszettek, tanácstalanok, mint én az elején. Egy nagy és jó közösséget ismerhettünk meg itt Berényben, köszönjük, hogy a tagjai lehetünk!

Gyermekeink születésétől fogva életünkben fontos szerepet játszik a mozgás fejlesztése is, ezért következő láncszemként szeretném felkérni Sinka Anikót, hogy meséljen nekünk a gyermekek mozgásfejlődéséről, a mozgásfejlesztésről, Anya és terapeuta szemmel is.