2021. augusztus

Lovasberény lakossága 2020 januárjában értesült róla, hogy él közöttünk egy kicsi lány, aki nagyon súlyos betegséggel küzd és hosszú időbe telik gyógyulása. Ő Horváth Hanna, Horváth Sándor és Vizler Adrien kislánya a Rákóczi utcában. Akkor nagyon sok ember összefogott önzetlenül a család megsegítésére, a nehéz, embert próbáló küzdelemben. Most Hanna édesanyja meséli el az elmúlt egy év történéseit, melyet folytatásokban közlünk.

Így legalább a húsvétot otthon tölthettük, ugyanis ez a nagypéntek előtti csütörtök volt. Hanna nagyon jól viselte a lábadozást, mi kíméltük volna, de ő két nappal később már a trambulinban mászott, három nappal a műtét után – egyedül, segítség nélkül – elindult. Nekünk leesett az állunk. Négy hónapja próbálkozunk azzal, hogy önállóan sétáljon, de sehogy se tudtuk rávenni, most meg a műtét után három nappal egyedül sétált. Nem értettük a dolgot. Később, mikor a következő kezelésre mentünk, kérdeztem az orvostól: valószínűleg aktív gócok voltak, és mivel eltávolításra kerültek, ezért kezdte el használni a lábát. És annyira használta, hogy hazainduláskor egyedül sétált ki a kórteremből az autóig. Nagyon büszkék voltunk rá ismét.

Jeleztem az orvosoknak, hogy nagyon nehezen megy már a napi kettő vérhígító injekció beadása, és amúgy is letelt a három hónap, mióta napi kétszer kapja, ezért ultrahangon próbálták megnézni, hogyan is áll a trombózis. Sajnos nem volt jól látható, így megint MR-re kellett mennünk. Április végén kezdtük az utolsó metát, ami zökkenőmentesen ment. Meglett az MR eredménye, innentől kezdve napi egy injekció volt, de több gócot találtak Hanna lábán, sőt a csonton is, és ami sárkányszemeket kiműtöttek, azokban is aktív gomba igazolódott.

Május elején a meta utáni szünetünket töltöttük, az orvosoknál pedig elkezdődött az agyalás: hogyan is folytassák Hanna kezelését. Az egyértelmű volt, hogy a szokásos intenzív szteroidos és kemoterápiás kezelés számára nem jó, mert ha citopén lesz (nem lesz sejtje) félő, hogy a gomba tovább terjed a szervezetében. A vérképe jó volt, aki nem tudta milyen baja van, meg nem mondta volna róla, hogy mennyire beteg. A zsákcsere már egész flottul ment, legtöbbször már ő szólt, hogy cseréljük és jókat kuncogott, mikor szörnyülködtem rajta. A vérhígító beadása is meglepően „könnyen” ment, tudta, hogy este kell túlesni rajta, már ült apa ölébe és volt olyan, mikor már nem is kellett lefogni a kezét csak tartotta, én pedig szúrtam.

Örültünk, hogy már ilyen könnyen megy minden és nemsokára végzünk is, hiszen csak az utolsó kemoterápiás blokk van hátra. Papírforma szerint 49 napból áll ez a szakasz, arra számítottunk, hogy itt már van csúszás – nálunk eddig is volt bőven –, mert elfárad a csontvelő.

Május közepe felé hívott a doktornő, hogy 18-án hétfőn reggel menjünk vissza és el is kezdjük a kezelést. Teljesen személyre szabták a blokkot, az eredeti 49 nap helyett kétszer 21 napunk lesz közte 4-6 hét szünettel. Na bumm… ahogy számoltam, ez augusztus közepe. Mi reménykedtünk benne, hogy Hanna szülinapjára (július 20.) befejezzük és csak rossz álomként gondolunk rá, de sebaj, csak haladjunk és legyen már ennek vége. A 21 napból „csak” 10 napot kell szteroidot szednie Hannának és a Kidrolase nevű kemó helyettesítőjét fogja kapni, ezért ebből csak 21 naponként egyet kap. Azt mondta a doktornő, hogy egyelőre öt napra pakoljak, mert szerinte szombaton haza tudunk menni, akkor lesz szabadnapunk.

Május 18. Elkezdtük az utolsó blokkot. Hannát nagyon megviselte, hogy bent kell maradni a kórházban, egyáltalán nem volt jó kedve, sírt, hogy haza akar menni apához. Szedni kezdtük a szteroidot, ami erősebb volt, mint az első blokkban szedett, viszont nem volt keserű, így egyszerűbb volt beadni. A gomba ellenes gyógyszerünket vénásra váltották, és az elkövetkezendő három hétben minden nap kapni fogja – kivétel szombat, mert az a pihenőnapunk – ezzel is védve őt, ha citopén lesz. Már ezen a napon kapott kétféle kemót. A kórházon belül van ún. baba-mama szoba, ott kaptunk szállást éjszakára. Hanna nem akart enni, sztrájkolt az egész rendszer ellen, egyre jobban haza akar menni.

Sajnos ezt a vénás gombaellenes gyógyszert glükóz szirupban lehet feloldani és mellé a szteroid megemelte Hanna cukrát, így át kellett szervezni a gyógyszeradagjait. Péntek délután haza engedtek minket az orvosok, és otthon bepótolta Hanna az egész heti evést. Életemben nem főztem annyi chilis babot. Azt, hogy hogyan bírta ki szteroid mellett, hogy ne egyen, máig nem értem. A leadott fél kg-t a hétvége alatt visszahízta. Vasárnap délután érkeztünk vissza a klinikára, Hanna vérképe jó, hét elején neki is ugrottunk a következő kemónak. A lábát elkezdte fájlalni, kapott rá vitamint, mert a szteroidnak lehet ilyen mellékhatása. Megbeszéltük az orvosokkal, hogy szerda délután, ha lehetséges, hazavinnénk Hannát, mert tartunk tőle, hogy a következő hétvégén már nem biztos, hogy lesz sejtje. Aznap kellett utoljára szteroidot bevennie. Csütörtökön reggel újra a kórházban, majd – mivel kielégítő a vérképe – péntek délután újra hazamentünk.

Mivel apának következő héten lesz a 40. születésnapja, de biztosan tudtuk, hogy nem leszünk itthon, ezért tortát rendeltem szombat délutánra. Aznap délelőtt Hanna már nem volt olyan aktív, mint előtte. A délutáni alvásból felébredve melegnek éreztem. Lázas volt és nem állt rá a lábára, fájlalta a hasát. Megérkezett a torta, ettünk belőle egy szeletet, majd elindultunk vissza a kórházba. Hanna nem tiltakozott, mintha érezte volna, hogy ott segítenek rajta. Féltem, hogy mi lesz. Ugyanúgy fájt a hasa és nem állt lábra, mint decemberben. A kórházba érkezve antibiotikumot és lázcsillapítót kapott, a vérképe nem volt a legideálisabb, elfogytak a tegnapi sejtjei és a crp-je (gyulladásos érték, ami 5 alatt optimális) 120.

Másnap Hanna még mindig nem volt jól, potyogtak a könnyei minden vizsgálatkor, de állította, hogy nem fáj a hasa. Igen, ezt nála már megtanultuk, hogy nem mondja, ha fáj valamije, az arcára van írva minden, ezért a doktornő is azt nézte vizsgálat közben. Pünkösd vasárnap volt, mindenhol ügyeletet tartottak, de mivel Hanna egyre rosszabbul volt, sürgős MR-re mentünk. Már amikor szóba hozta a doktornő, hogy intézi a mentőt az átszállításhoz, Hanna zokogni kezdett, ezért apa jött fel Pestre és ő vitt át minket a Balassa utcába. Az altatóorvos elmondta, hogy minden rendben zajlott a vizsgálat során, a vérnyomásával sem volt probléma, majd este 10 óra után értünk vissza a Tűzoltó utcába. A radiológusok elemezték a leletet, majd konzultáltak a sebésszel, aki azt mondta, hogy az éjszaka folyamán nem műti meg Hannát, de másnap bejön és megvizsgálja. Pünkösd hétfő reggelén a sebész ígérete szerint meg is érkezett és mondta, hogy várjuk meg, hogyan reagál Hanna szervezete az antibiotikumokra. Ha nincs számottevő változás, akkor muszáj lesz műteni. Elkülönítőbe kerültünk és szerencsére Hanna a sejtnövelő és az antibiotikumok hatására jobban lett.

Folytatása következik.

Következő lapzárta időpontja:

2022.
augusztus 20.

 

termofold

gecs

hpdesign

egyszazalek

 

 

 

 

  hazi            human