2021. október

kerteszpeterTisztelet és köszönet, hogy bekerültem a láncba, ami igen nagy becsben helyezkedik el a szívemben.

Lovasberénybe költözésem nem egészen szokványos módon történt, és nem is az volt a szándékom, hogy itt letelepedjek. Megmondom őszintén, hogy vállalkozói megfontolásból esett erre a helyre a választásom. Pontosabban egy szőlőhegyi erdős-szőlős telekre. Akkoriban többet sportoltam és körbefutottam a hegyet, a hideg és havas időben. Fűtött a vágy, hogy felfedezzem a környéket. Mozgás és a folytonos aktivitás a legjobb fűtőérték nekem! Nem hiába járok tánc klubba és egy-egy jóga foglalkozás is belefér évente a naptáramba. A képen látható kalap sem mindennapi öltözékem része, csak egy táncos bulihoz készült. A lenvászon és könnyű ruhák viszont annál inkább hétköznapiak számomra. Főleg amikor a kertben dolgozgatok, szorgoskodok. Így volt ez már Bodajkon is, ahonnan ideköltöztem. Tehát futkároztam fel-alá a hegyen, hogy tetszetős-e, és tervezgettem, mit lehetne alkotni ezen a helyen. Megfogott a "berény" települések hálózata is, mert stratégiai fontosságú helyekre telepítették a berényieket.

Ellátó településeknek értelmeztem előbb, de kiderült, hogy katonai segédnépek lehettek e törzs tagjai és az íj szóból eredhet a berény megnevezés. Nem vagyok történész, számos más verzió is van a berény szó jelentésére. Engem legjobban a települések stratégiai fontosságú elhelyezkedése fogott meg. Védvonalat képeznek a nyugati hatalmak irányában. Nos nekem nem védelmi vagy katonai célból érdekesek a berényi települések, hanem az ellátás, élelem előállítás miatt. Az a célom, hogy élelemmel ellássam az embereket, amit kézzel és sok emberrel, kistermelőként állítunk elő. Minél egyszerűbben szeretném a kerti munkát elvégezni. Ezért fordultam az úgynevezett permakultúra (permanens agrikultúra), vagyis az önfenntartó növénytermesztési módszerek irányába. Terveim, álmaim megvalósításához régi paraszti módszereket használok, de ötvözöm általam elérhető modern technikákkal. Így építettem saját szalmaházat és saját tervezésű növényházat. Némi építészmérnöki segítség kellett csak a statikai tervezéshez. Bárki építhet ilyen kisebb gazdasági épületeket, és ügyesen gazdálkodva sok-sok családot el tud látni egészséges élelemmel. Sok kis gazdaság lehetne a települések körül, ahol a turisták is vígan sétálhatnának, bámulhatnának mint bornyú az új kapura. Szeretném az én farmomon is megoldani, hogy látogatható legyen, illetve kintről is látható legyen egy-egy karám változatos állatokkal vagy a növényház az égig érő babbal.

Túrázok én is elég sokat. Imádok az erdőkben-hegyekben sétálni, futni vagy cangázni. Minden évszakban vagy különböző időjárási viszonyokban más és más ugyanaz a táj. Rendkívül változatos helyen élünk és változatos korszakot élünk! Mi magunk is formáljuk, mi emberek a saját vagy élőtársaink környezetét. Néha ráébredek, hogy milyen nagy mértékben meg tudjuk változtatni a környezetünket, és sajnos nem a boldog egymással élés kialakítása van központban, hanem vagyon és tárgyi javak felhalmozása. Na és persze az ehhez szükséges infrastruktúra, ami például rengeteg úttal és járművel jár. Bárcsak járnának a járművek és szabadon gázolhatnának a fűben és mocsárban vagy sűrű erdőben, csak mint a szarvasok! Ezért is hagytam ott korábbi életvitelem és munkahelyem, ahol városi környezetben és gyári alkalmazásban voltam, hogy barátibb jövőkép érdekében dolgozzak. Kis átmenettel vállalkozóként még az iparban kamatoztatom tudásom és a bevételből építem e jövőkép gyakorlati kiteljesítését.

Szakmámat Kecskeméten, a GAMF-on szereztem, mint automatizálási gépészmérnök. Gépész, aki programozza a gépeket. S leginkább autodidakta módon sajátítottam el a speciális ipari robotok beállításához, gépek tervezéséhez szükséges ismereteket. Főiskola előtt is számítástechnikai technikusnak tanultam. Sőt már általános iskolában programoztam C plus 4 commodore számítógépen. Érdeklődésem mégis inkább a fizikai mozgó és élő dolgok felé mindig erősebb volt és sosem mélyedtem nagyon bele a programozásba, csak amennyire egy feladathoz kellett. Bonyolítom az életem a gépekkel, de kioldódnak a csomók, amint a természet lágy ölén ringatózhatok ismét. Valahol e két véglet között keresem a középutat, hogy természetes módon élhessünk, táplálkozhassunk és nem kőkorszaki módon, hanem a technika vívmányait kihasználva és könnyítve életünk, társadalmunk. Szeretnék sok embernek jóléti, hasznos feladatot biztosítani.

Egyre inkább felmennek a munkavállalóhoz kötődő költségek és gazdasági megfontolásból inkább gépesítenek világszerte. Önműködő gépekről szóló hírekkel van tele a sajtó. Pedig a gépek építéséhez és beállításához is ember kell, nem beszélve a magas képzettséget és fegyelmet igénylő üzemeltetésükről! Mesterséges intelligencia nem talál ki új dolgokat a jövőbe merengve, ahogy az ember teszi. Illetve ahogy nagy feltalálóink ihleteket kapnak és alkotnak. Érzelmeink vezérelnek, látomások, álmok, ösztönös ráérzések segítenek nekünk. A számítástechnikában a mesterséges intelligencia csak egy programozási módszert jelent, ahol nem előre megírt logika alapján működik a gép, hanem rengeteg adat, adathalmaz alapján kipróbált, többnyire jó eredménnyel járó ok és okozat összepárosításával oldják meg a gép működését. A tervezők pedig több szempont szerint ellenőrzik, vizsgálják a lehetséges hibákat, veszélyhelyzeteket a balesetek elkerülése érdekében. Egy a lényeg, hogy ne várjuk el egy géptől, hogy a zöld gomb megnyomása után mindent elvégez helyettünk! Inkább csak egy-egy feladat könnyítésében számíthatunk a számítástechnikára és nekünk kell tudni, mit mikor és meddig használjunk.

Én eszközpárti vagyok és a gyakorlati, kipróbált ismereteket tartom leginkább fontosnak. Kertészkedés közben sokat agyalok azon, hogyan lehetne könnyebben elvégezni ezt vagy azt. Folyamatosan fejlesztem és tanulom másoktól is, milyen módszerrel lehet a leghatékonyabban termeszteni és állatokat tartani. Gyakorlati tudományt alkalmazva mindent kipróbálok, amit csak lehet és az eredmények alapján javítok és újraépítek, vagy éppen elvetem a dolgot, mondván, hogy haszontalan vagy túl macerás és nem éri meg foglalkozni vele.

Célom egy bemutató farm létrehozása, ahol saját fejlesztésű eszközök, elektromos meghajtású kisgépek könnyítik a gazda életét. Az ember karját, lehetőségét szeretném meghosszabbítani. Ehhez pedig leginkább az ember szükséges, aki jól ismeri a környezetét és tisztában van saját képességeivel is. Az én saját képességeimet latba véve jutottam arra a következtetésre, hogy milyen nagy szükség volna egy kis társadalmi összefogásra. Olyan jó helyre jöttem, ide Lovasberénybe, ahol nagyon sok hasonló érdeklődésű és jó szándékú ember lakik. Rengeteg tennivalónk van és mindenki rendkívül elfoglalt. Azért olykor-olykor sikerült már nálam is összejönni és közösen építeni. Szeretnék még jobban rászervezni építő táborokra, ahol földházat építenénk és az majd vendégházként üzemelne. Így aki részt vesz, annak egy napért cserébe egy éjszaka jár, a majdan működtetett vendégházban szállásként. Meg aztán később kertészkedni is tanulhatnak nálam, de még nekem is tanulni kell, mielőtt berántanék valakit az álomvilágba.

agyas

Jacob Metlider féle ágyás, ami fölé terpeszben állva kényelmesen gondozhatjuk növényeinket, szedhetjük terményeinket.

Ésszel a legtöbb földművelési feladatot rábízhatjuk a természetre, így kevesebb energia szükséges például az ágyás kialakítására. A porhanyós és gyökerektől mentes ágyást elegendő egy akkumulátoros talajlazítóval megdolgozni, mivel a trágyázott és mulcsozott talajt eső után eleve feltúrják nekünk a talajlakó barátaink. Sokszor csak egy jóga gyakorlat kell a nap beindításához (szuper jógás közösség is van Lovasberényben) és kézzel elvégezhető a növényvédelem (pl. krumplibogár szétnyomkodása a leveleken). Megfelelő testtartással kényelmesen hajladozhatunk a sorok közt és learathatjuk munkánk gyümölcsét. Természetes módon termesztett növényekkel és nagy térben tartott állatokkal nagyon jó körforgást lehet biztosítani a tápanyagok fenntartásához. Vagyis az élő talaj nagyobbításához, amiből gigantikus növények törnek elő! Mert jó alapanyagot kell biztosítani a tápláló ételekhez.

Remélem első kézből segédkezhetek a legújabb családnak kialakítani egy jövedelmező gazdaságot. Nemrég érkeztek a szőlőhegyre, de már évek óta tervezgetik, rendezgetik birtokukat. Pár napja találkoztunk csak a nálam tartott kis hegyi összejövetelen. Hálás vagyok a régi lakóknak is, hogy segítettek az újonnan érkezetteket bevonzani és nagyon jóleső az új lakók lelkesedése a természetközeli élet iránt, amit képviselek az e-erdőkertemmel. Kedves Schilt András, kérlek írj magatokról, terveitekről vagy vágyaitokról!

 

Következő lapzárta időpontja:

2024.

március 22.

 

termofold

gecs

egyszazalek

 

 

 

 

  hazi            human