Köszönöm szépen a felkérést, örömmel írok néhány gondolatot a kérdésben felvetett témáról.
Azzal szeretném soraimat kezdeni, hogy a festészet, mint egy új hobbi csírája már az 1990-es években belépett az életembe. Akkor még aktív dolgozó voltam, és úgy gondoltam, hogy egy kis stresszoldásként esténként festegetek.
Elővettem lányaim iskolai vízfesték készletét és néhány géppapírt, amelyre megfestettem első „képeimet”.
Sajnos a munkahelyi elfoglaltság és a család mellett kevés idő jutott a festésre, így végül egy időre felhagytam vele.
Akkor fordultam újra a festészet felé, amikor nyugdíjba mentem. Valami új időtöltésre kellett gondolnom, hogy a napjaim a családom mellett ne csak a házi- és kerti munkáról és egyéb kedvteléseimről szóljon, mint a kötés, horgolás, gobelin készítése, hanem egy közösséghez való tartozásról is.
Nagy örömömre szolgált, amikor 2010. tavaszán olvastam a helyi festő körről, mely nyári tábort hirdetett. Minden rajzi és festői előtanulmány nélkül nagyon bátor dolog volt tőlem, de jelentkeztem a táborba. Mivel a nyári festőtábor kezdéséig még néhány hónap rendelkezésemre állt, ezért elkezdtem tanulmányaimat a hétfőnkénti szakköri foglalkozásokon, melyet Horváth Péter vezetett, illetve vezet ma is.
Első lépésként a rajzismereteimet kellett gyarapítani, hisz az általános iskolai tudásom addigra már eléggé megkopott, volt mit tanulnom. És ami a festészethez elengedhetetlen, meg kellett ismernem a színkeverés elméleti és gyakorlati alkalmazását. A festési technikák közül az akril, akvarell és pasztell technikákat próbálgattam, végül nekem az akril tetszett meg, így képeimet is nagyrészt ezzel a festékkel készítem. Festményeimen leggyakrabban a realisztikus ábrázolást alkalmazom, ezért is festek szívesen tájképeket, utcai jeleneteket.
Péter iránymutatásai, segítsége alapján és sok-sok tanulással a több mint tíz éves festési munkámmal eljutottam egy olyan szintre, mely eredményeként képeim alkalmassá váltak arra, hogy kiállításokon bemutatható legyen. Nagyon sok türelemre, gyakorlásra és tanulásra volt szükségem, hisz a képek nem mindig sikerülnek „remekre”, sőt! De biztatást kaptam a családomtól, Pétertől és a szakkör tagjaitól, hogy nem szabad feladni. Festeni kell! Köszönöm nekik biztatásukat, támogatásukat és segítségüket!
A kitartó gyakorlás meghozta az eredményét, hisz az elmúlt évek alatt a Szin-Kör Kulturális Egyesület szervezésében, az egyesület tagjaival együtt több közös kiállításon vehettem részt Lovasberényben a Nemzetközi Nőnap tiszteletére, vagy A Költészet Napja alkalmából rendezett ünnepségeken, továbbá a környező települések felkérésére rendezett kiállításokon, így többek között Székesfehérváron, Vereben és Szabadbattyánban.
A festészetről, a festőköri munkámról összességében elmondhatom, hogy az elmúlt évek alatt nagyon sok élményt adott részemre, sok embert megismerhettem, tanulhattam tőlük, de ami a legfontosabb: színt hozott nyugdíjas éveimbe, áthatja mindennapi gondolataimat, egy-egy kép alkotására való felkészülés pedig pozitív gondolatokkal tölt el. Szívesen megyek minden hétfőn a szakköri foglakozásokra, hisz az nem csak a festésről szól, hanem egy baráti találkozóként is felfogható. Kiváló alkotói hangulatban tölthetem el azt a néhány órát, mely teljes felüdülést nyújt számomra.
A szakköri festések jó hangulatát, alkotói légkörét mutatja az is, hogy azon nem csak lovasberényiek vesznek részt, hanem eljönnek Székesfehérvárról, Sukoróról, Adonyból is az egyesület tagjai, hogy festési hobbijuknak hódoljanak.
Úgy gondolom, hogy a lap olvasói számára már nem ismeretlen látvány, amikor a nyár folyamán sok festőállvánnyal közlekedő amatőr festőt látnak. Ez az egyesület által minden évben nyáron megrendezésre kerülő Lovasberényi Alkotótábornak köszönhető. Mint sokan mások, én is minden évben nagyon várom már, hogy a nyári tábor munkájában jelen legyek, hisz ott lehetőségem nyílik arra, hogy bepillantást nyerjek a tábor résztvevőinek különféle festési technikáiba, megismerhessem képeiket, hisz nagyon sokat lehet tanulni másoktól, így ezzel is gazdagítani tudom ismereteimet. Otthon egyedül festegetve az ember nem fejlődik, szükség van más alkotók inspiráló erejére.
A festőszakkör munkájába való bekapcsolódást és a nyári festőtáborban való részvételt mindazok számára szívből ajánlom, akik kedvet éreznek a festésre, egy-egy festmény megalkotására, a sikerélmény átérzésére, új emberi kapcsolatok létesítésére, új dolgok megismerésére. Köszönöm, hogy elolvasták soraimat.
Következő láncszem legyen Hantos Balázs operaénekes. Balázs már volt 2009-ben láncszem, ezért azt szeretném tőle kérdezni, hogy mi történt vele azóta, mi változott az életében?