Köszönöm Anikónak, hogy vállalta ezt a beszélgetést, amiből egy kicsit talán jobban megismerjük őt most, hogy élete egy másik, meghatározó szakaszához közeledik: a nyugdíjas évek kapujában áll. Ez okból kerestem fel, és faggattam múltjáról, jelenéről, a következő évek terveiről.

- Mesélj, kérlek, a Lovasberényi Óvoda előtti éveidről, hol nevelkedtél, melyik iskolákban végeztél, hol laktatok a családoddal, milyen munkahelyeken dolgoztál előttünk?

- Egy alföldi kisvárosban, Kiskunfélegyházán születtem, ott jártam általános iskolába és gimnáziumba is. Majd Kecskemétre kerültem, ott a kétéves óvónőképzőt végeztem el 1983-ban. Kiskunfélegyházán kezdtem dolgozni friss diplomásként. Ekkor már megismerkedtem későbbi férjemmel, akivel 1984. októberében házasságot kötöttünk. Rövid időt töltöttünk Dunakeszin, onnan Dégre kerültünk, férjem ott kapott állatorvosi állást, én pedig az ottani óvodában dolgoztam. 8 évig laktunk ott, nagyon sok kedves emberrel ismerkedtünk meg munkánk révén is, illetve gyermekeink is ebben az időszakban születtek.

1992-ben üresedett meg Lovasberényben az állatorvosi állás, melyet férjem megpályázott és meg is kapta a munkát. Így kerültünk a faluba, melyet gyorsan megszerettünk, az itt élő emberek, a környék mind-mind hozzájárult ehhez. Fiam, Attila ekkor 6 éves volt, iskolát kezdett, lányom Eszter 3 évesen berényi óvodás lett. Én óvónői állást kerestem, de helyben nem volt lehetőségem, így Pátkára jártam át és az ottani óvodában dolgoztam 8 évig. Rengeteget tanultam az ottani emberektől is, nem volt mindig egyszerű, de elfogadtak, segítették munkámat és nagyon jól éreztem magam ott is. A következő nagy állomásom már a berényi ovi volt.

- Miért választottad az óvónői pályát?-

Egyrészt családi indíttatásból, mert nővérem szintén az óvónői pályát választotta és úgy ment nyugdíjba 4 éve, hogy végig óvónői pályán maradt a logopédiával kiegészítve tanulmányait és munkásságát. Másrészt már igen korán megérintett az óvodák világa, mert középiskolás éveim alatt is, nyári munkák keretei között dolgoztam óvodákban szülővárosomban is. Az ottani kollégák bíztatása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt a csodálatos pályát válasszam hivatásomul. A gyerekekkel mindig hamar megtaláltam a közös hangot, szerettem a közelükben lenni, foglalkozni velük. 40 évet töltöttem közöttük óvónőként és óvodavezetőként. Fantasztikus élményekkel gazdagodtam, ők mindig tiszták és őszinték, ragaszkodásuk, szeretetük nagyon sok nehézségen segített át. Ezekből a nehézségekből is sokat tanultam, és beépítettem későbbi munkámba tapasztalataimat.

- Hogy vezetett az utad a mostani Csicsergő Óvodába, hogy érezted magad vezető óvónőként?

- 2000 óta vagyok a Lovasberényi Óvoda vezetője, 2003-ban tettem le a vezetői másoddiplomámat. A kezdeti nehézségeken túllendülve, melyek megoldásában sokat segítettek akkori kollégáim, a gyerekek és a szülők egyaránt. Sajnos férjem 2004-ben meghalt. Magunkra maradtunk két középiskolás gyermekemmel. Nagyon nehéz volt feldolgozni, túllépni és felépíteni hármunk kis életét. 2006 nyarán ismét megpróbált minket az élet, amikor Attila fiam súlyos motorbalesetet szenvedett. Újból talpra kellett állnunk, de szerencsére mind két gyermekem kitartó, erős egyéniség, és fél év múlva fiam már Budapestre járt dolgozni nap mint nap. Lányom és szüleim, apósomék segítsége és összefogása nélkül ez igen nehezen ment volna. Vannak fájdalmas pontjai az életemnek, de mindig igyekeztem úgy intézni, hogy ez az óvodai munkámon ne érződjön. Az rengeteget segített nekem, hogy amikor bejöttem az ovi ajtaján, elfelejtettem mindent, el kellett felejtenem a magánéletem nehézségeit. Ott voltak a gyermekek, a kollégák, ők átlendítettek a mélypontokon. Az elmúlt 22 év alatt olyan munkatársak vettek körül, akiknek szív-ügyük volt a Gyermek, mindent megtettek értük és ez a legfontosabb. Persze, előfordultak vitás helyzetek, nincs olyan intézmény, ahol ne lenne. Ám azt a mai napig garantálni tudom mindenkinek, hogy a Csicsergő Óvoda minden dolgozója mindent megtesz azért, hogy minél jobb legyen a gyerekeknek, felkészítsék őket, ellássák, vigyázzanak rájuk, szeretettel, odafigyeléssel irányítsák az életüket! És ez a legfontosabb! Manapság hiány van szakképzett óvónőből, melyet úgy tudtuk megoldani, hogy az önkormányzat támogatásával pedagógiai asszisztenseket alkalmazunk, akiket továbbtanulásra bíztatunk, mert munkájuk alapján helyük van a szakmában, szükség van rájuk. Az óvodai konyha működéséről annyit mindenképp elmondanék, hogy az elmúlt 22 évben, de ha jók az információim, előtte sem fordult elő olyan, hogy bármilyen fertőzés, a tisztaság hiánya vagy bármi más befolyásolta volna a zavartalan működését. Egyedül a Covid-19 miatt volt egy hét kényszerpihenő rajtunk kívülálló okok miatt. Minden tiszteletem a lányoké, akik szívvel-lélekkel dolgoznak, tanulnak, hogy biztosítani tudják ezt a minőséget mind a fenntartásban, mind pedig a főzésben, az ellátás biztosításában, ami bizony ma nem kis feladat.

A 22 éves vezetői munkám során 5 polgármesterrel dolgoztam együtt, de ha a gyerekekről, óvodát érintő döntésekről volt szó, velük és a képviselő-testületekkel össze tudtunk dolgozni, szívükön viselték a gyermekek sorsát, igyekeztek minden támogatást megadni a zavartalan munka folyamatosságának biztosítása érdekében. Már azt is tudom, hogy az időpontok, a határ-idők biztosan nem fognak hiányozni az előttem álló időszakból.

- Emlékszel az első, berényi óvodában töltött munkanapodra?

- Soha nem volt olyan indíttatásom, hogy én vezető legyek, féltem is a kihívástól. Óvodai csoportban gyerekekkel lenni egész más, vezetőként felnőttek munkáját kellett összefogni az eredményes munka érdekében. Voltak kétségeim, álmatlan éjszakáim, vajon meg tudom-e csinálni úgy, ahogy szeretném!? Itt azért rengeteg embernek a jóérzése függ attól, hogy én hogyan fogok működni, gyermekek életének indítása függhet munkánktól, hozzáállásunktól. Ismertek az óvónők, ismertem a környezetet, sokszor beszélgettünk az itt dolgozókkal, hiszen Eszter lányom is ebbe az oviba járt. Az első napomon a kollégák többsége szeretettel fogadott, segítő szándékkal fordultak felém, próbálták átadni az itteni tudnivalókat. A szülők egy része így, másik része úgy fogadott, ott is megvolt a kettősség. Sokat kellett küzdenem, dolgoznom azért, hogy teljesen elfogadjanak, bár egyébként is maximalista vagyok. Azon munkálkodtam az első naptól kezdve, hogy a gyerekek érdeke a legfontosabb mindenek felett, és ennek alárendeltem sokszor a magánéletemet is. De egy fecske nem csinál nyarat, a kollégáim nélkül ez soha nem ment volna.

- Mit gondolsz a 20-22 évvel ezelőtti és a mostani gyermekekről?

- Az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján határozottan állítom, hogy egész más gyermekekkel kezdtünk annak idején, mások voltak a szülők. A régebbi idők gyermekei nyugodtabbak, talán kiegyensúlyozottabbak is voltak. Régen jobban örült egy kisgyerek egy leülős, összebújós mesének, mint manapság, persze ez nem azt jelenti, hogy ma nincsenek ilyenek, sokkal kevesebben vannak. Régen kevesebb külső hatás, informatikai inger érte őket. Más volt a szülők hozzáállása is, nem volt ennyi teher a szülőkön, mint napjainkban. Sok kisgyermek családjában családi vagy megélhetési problémák vannak. A mai gyermekek pörögnek, elevenek, sokan időnként nehezebben is kezelhetők. DE nagyon okosak! Olyan tudásuk, ismeretük van, amit igazából ők maguk sem mindig tudnak kezelni, kifejezni. Értem én, hogy kellenek az informatikai dolgok, a tévé, a számítógép, okos telefon. De nagyon kell a szeretgetés, az ölelés, a simogatás, a biztatás, a támogatás! Sajnos egyre több részprobléma jön elő a gyerekeknél, magatartási zavarok, beilleszkedési problémák, sajátos nevelési igény. Ezzel nem csak saját kis életüket nehezítik meg, hanem társaikét, csoportjaikét is.

- Mi fog hiányozni legjobban a munkádból?

- A GYEREKEK! Nagyon jó érzés az, amikor tartozol valahova, amikor úgy érzed, hogy sikerült letenni az asztalra valami maradandót, amivel segíted kezdődő életüket. Csodás érzés, amikor csak bedugják a kis fejüket az iroda nyitott ajtaján, vagy csak odaáll elém, félrecsapja a kis fejét, és mosolyog, vagy amikor beülnek a forgószékembe egy körre, és már mennek is tovább. Hiányozni fognak a mindennapokat indító folyosói gyermekmosolyok, amitől minden bánatunk elszáll! Ezek az őszinte gyermeki kapcsolatok nagyon fognak hiányozni!

- Főállású Nagymama leszel, mostantól milyen közös programokat tervezel unokáiddal?

- Három unokám született már fiaméknál, a legidősebb kislány 6 éves, a középső kislány négy és fél, a legkisebb pedig kisfiú, egyéves volt novemberben. Több időt szeretnék velük tölteni, és ez lesz a legfontosabb mostantól! Elkezdtem már otthon a gyerekeim régi szobáját átalakítani az unokák számára játszószobává. Eltettem anno a játékaikat, babaházat, könyveiket, és ezek most felbecsülhetetlen értékként kerülnek elő. Bízom benne, hogy másik gyermekemnél is hamarosan szükség lesz a nagymami segítségére!

- Milyen hobbikban tudtál kikapcsolódni munka mellett, és ezután mire szeretnél több időt szánni?

- Mindenféle alapanyagot gyűjtögettem eddig is, közülük sok olyat, amiket még egyáltalán nem használtam. Nagyon szeretek apró kézműves dolgokat készíteni, régen kötöttem, horgoltam is. Pár éve a papírfonással ismerkedtem meg. Régen, nagyon régen szerettem kirakózni. Tervezem, hogy ezt újra kezdem, gyorsan ad sikerélményt, és teljesen kikapcsol. Illetve kirándulni, sétálni is úgy szerettem, de mostanában erre sajnos egyáltalán nem volt időm. Unatkozni nem fogok, az biztos! Várom a nyugdíjas éveimet, de érdekes is lesz.

Szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondani minden kedves szülőnek, nagyszülőnek, az önkormányzatoknak, kis falunk lakóinak és minden támogatónak, aki az elmúlt évtizedekben segítette munkámat. Köszönöm, hogy hittek bennem, segítettek a nehéz időkben és ránk bízták gyermekeiket! Köszönöm azoknak is, akik időnként megnehezítették életünket, mert további kitartásra, kiútkeresésre és helytállásra serkentettek, amiből nagyon sokat tanulhattam! Kívánok mindenkinek nagyon boldog új esztendőt, szerencsét, sikeres éveket, nagyon jó egészséget családjaik körében!

- Kívánom, hogy gördülékenyen át tudj állni a nyugdíjas éveidre, és élményekkel tölts meg a napjaidat! Boldog főállású nagymama éveket kívánok! Köszönöm a beszélgetést!

Böhm Erika