Köszönöm a felkérést Szűcs Juliska néninek, hogy meséljek arról, miként vált Amerika már több, mint egy éve az otthonommá.

2018 tavaszán érettségiztem le, ekkorra már volt nyelvvizsgám angolból. Szeptemberben megkezdtem gépészmérnöki tanulmányaimat a veszprémi Pannon Egyetemen. A nyári gyakornokoskodásaim alatt egyre tisztábban láttam, hogy ehhez a munkához nem csak hatalmas szakmai tudás szükséges, de elengedhetetlen a magabiztos angol nyelvtudás is. Sajnos, én hiába értettem meg mindent, egyszerűen féltem megszólalni angolul. Ezért elkezdtem lehetőségek után kutatni ennek kiküszöbölésére. Így bukkantam rá az Au Pair programra, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy kiköltözhetsz egy évre Amerikába egy családhoz, és az ott élő gyerekekre kell vigyáznod. Számomra ez tűnt a leghatékonyabb megoldásnak, hiszen itt tényleg rá vagy kényszerülve, hogy angolul beszélj.

Szóval 2021 januárjában lediplomáztam és márciusban már bele is kezdtem a tengeren túli kalandomba. Emlékszem, a körülbelül 16 órás (átszállással, mindennel együtt) repülőút alatt az járt végig a fejemben, hogy „Úristen! Mit csinálok az életemmel? Kijövök teljesen ismeretlen emberekhez, egy teljesen ismeretlen országba, ami ráadásul másik kontinensen is van, nem ismerek senkit… Mi lesz így velem?” Majd végül március 25-én rendkívül fáradtan, de minden cókmókommal együtt megérkeztem a Chicago-i reptérre, ahol a host anyukám és a 3 éves kisfia várt, és valahogy minden félelmem elpárolgott.

Az első pár hét nehéz volt, hiszen abszolúte minden eltér az otthoni dolgoktól. Itt nem a metrikus rendszert használják, hanem az imperiálist, tehát például km helyett miles-t, m helyett feet-et, cm helyett inch-et, °C helyett °F-et. Máshogy van az étkezés, itt a vacsora a főétkezés, ebédre csak bekapnak valamit. De általában az ajtókon bemenni is nehéz, hiszen a kilincs máshogy működik, az ágyat is máshogy vetik be. Sajnos a gyereknevelés is teljesen különbözik az otthonitól, szóval ahhoz is hozzá kellett szokni.

Mikor még otthon voltam, a legnagyobb félelmem az itteni barátkozás volt. Mindig is könnyen ismerkedtem, de itt angolul kellett beszélgetni. Azonban hamar rájöttem, hogy barátokat szerezni ebben a programban nagyon egyszerű. Rengeteg emberrel találkoztam, és hamar kiderült, hogy kik azok, akikkel szívesen töltöm el a szabadidőmet. Ilyenkor elmentünk bowlingozni, mini golfozni, túrázni, vagy csak egy parkba kártyázni.

Próbáltuk bejárni a környéket is, így eljutottam Minneapolisba/St Paulba (Minnesota), Wisconsinba nagyon sokat átjártunk, hiszen gyönyörű hely. Voltunk Milwaukeeban, Kenoshaban, Lake Genevaban és Elkhornban, csak hogy pár helyet említsek. Illinoison belül rengeteget utaztunk (pl. megnéztük a reszkessetek betörők házat Winnetkában), túráztunk (pl. Starved Rock State Park), és amikor tehettük, bementünk Chicagóba. A szülinapi hétvégémen lekocsikáztunk Nashvillebe két barátnőmmel. Nashvilleben (Tennessee) 2 éjszakát töltöttünk, visszafelé Kentuckyban megálltunk és megnéztük a Mammoth Cave Nemzeti Parkot, utána felkerekedtünk és Indianapolis (Indiana) volt a következő úti célunk, ahol egy éjszakát töltöttünk. Másnap várost néztünk, majd pedig indultunk haza (Illinois). Nagyon szerencsés vagyok, mert rátaláltam a Chicagoi magyar közösségre, ahol nagyon jó barátokat szereztem. Ők lehetővé tették, hogy részt vegyek a gálán Chicago központjában, mert épp tavaly volt 100 éves az ottani magyar közösség. Szerencsésnek mondhatom magam az Au Pairek között, hiszen szüleim ki tudtak jönni meglátogatni és velem tudtak tölteni 10 varázslatos napot Halloweenkor. Januárban elmenekültünk a nagy hideg elől (-30 körüli hőmérséklet) két barátommal, Lucival (Argentina) és Angeloval (Amerikai) Hawaiira (+30 °C körüli hőmérséklet), pontosabban O'ahura és egy hét alatt bejártuk azt a varázslatos szigetet.

A program része sajnos, hogy a barátok, akiket szerzel, és akikkel nap mind nap találkozol, egyszer csak elhagyják a környéket. Ugyanis fél év után lehet dönteni, hogy ha lejár az egy év, akkor hazamenni vagy hosszabbítani szeretnél?! Ha utóbbit választod, eldöntheted, hogy ugyanott, vagy eldöntheted, hogy melyik államot választod?! Egyik barátnőm így költözött el Los Angelesbe. Én úgy döntöttem, hogy New York City (később: NYC) közelében szeretnék élni a második évemben, így 2023 március 21-én átrepültem a Newarki reptérre, ahol a host anyukám felvett és haza hozott Rumsonba, New Jerseybe.

Az utolsó pár hetem Chicagóban borzalmasan nehéz volt, hiszen akkor szembesültem vele, hogy az év alatt mennyi mindent felhalmoztam. Rengeteg ruhát, táskát vettem, aminek nagy részét odaadtam a barátaimnak. A reptérre a western csizmámban és kalapomban mentem, amin rajta volt a tiarám és egy piros szivecskés napszemüveget is viseltem. Nagyon röhejesen éreztem magam, viszont itt csak azt hitték, hogy egy Texasból/Tennesseeből jött énekes vagyok, akinek mondogatták, hogy „Yeah! Rock and Roll!!” és „Howdy!!”

Most már itt vagyok egy hónapja, és elmondhatom, hogy az East Coast teljesen különbözik a Midwesttől. Mások az emberek, máshogy viselkednek, máshogy beszélnek, és másfajta ételeket esznek. Eddig három alkalommal voltam NYC-ben, ami egy hihetetlen város. Imádok az óceánparton élni, szinte minden nap lesétálok a partra. Viszont hihetetlenül hiányzik Chicago. Véleményem szerint Chicago a leglenyűgözőbb város, ahol valaha voltam, sokkal tisztább, mint NYC, az emberek sokkal barátságosabbak, érdeklődőbbek és nyitottabbak. Nem volt olyan alkalom, hogy bementünk volna a városba és valaki ne kérdezte volna meg, hogy honnan jöttünk, mert van akcentusunk. NYC-ben az embereket egyszerűen nem érdekli, hogy mi történik körülöttük.

Összefoglalva elmondanám, hogy visszagondolva a lehető legjobb döntést hoztam meg, hiszen az angoltudásom fejlesztése miatt jöttem ki, de sokkal többet nyertem ezzel a kalanddal. Rengeteg tapasztalatot szereztem, hogy milyen máshol az élet, kinyílt előttem a világ, rengeteg barátot szereztem különböző országokból, és tanultam a kultúrájukról, arról, hogy milyen náluk az élet. Rájöttem rengeteg mindenre az élettel kapcsolatban. Utazok, világot látok és megismertem saját magamat is. Bármikor szívesen látnak majd Chicagoban, Argentínában, Brazíliában, Franciaországban, Olaszországban, Németországban, hiszen ezek a barátságok megmaradnak. Az egyik német barátnőmmel pl. tervezzük, hogy miután hazamegyek, elkocsikázunk Amszterdamba tőlük. Ha otthon maradtam volna, ilyen eszembe se jutott volna.

Szóval azoknak a fiataloknak, akik ezt olvassák, szeretném a következőt tanácsolni: ha jön egy olyan lehetőség, ami megijeszt, csak mondj egyből igent, vágj bele, és majd utána ráérsz félni és megijedni és átgondolni, hogy hogyan is fogod megoldani, de mindenképp mondj igent! Ne habozz! Hiszen lehet, életed egyik legnagyobb kalandját hagynád ki, csak azért, mert félsz. És aki fél, az soha nem is kezd el igazán élni.

Veigler Zita