2020. április

Az idei esztendő amilyen szépen indult az óvodában, most annyira megváltozott. Új reményekkel, tervekkel indítottuk ezt az évet, tele programokkal, kirándulásokkal, eseményekkel. Már terveztük a húsvétot, a nagyok ballagását, a gyermeknapot. Sajnos a betegségek, az influenza miatt nagyon sok kisgyermek hiányzott az óvodából, negyedére csökkent a létszám. Így a farsangokat később, megváltozott időpontokban, szinte a böjt elején tarthattuk csak meg. Az ovisok így is nagyon készültek rá, tanulták a kis versikéket, készültek az egész napos vigalomra. Különösen a kiscsoportosok várták nagyon, hiszen nekik ez volt az első óvodai farsang életükben. A szülők felajánlásaikkal segítették az ünneplést, süteménnyel, gyümölccsel kedveskedtek a gyerekeknek. Vidáman teltek el ezek a napok és akkor még nem is sejtettük, hogy mennyire kiürül majd óvodánk egy hónap múlva!

Február 29.-én az óvoda Szülői Közössége és a Róna József Művelődési Ház közös szervezésében Farsangi bál került megrendezésre, melynek fergeteges sikere volt és telt házzal folyt a rendezvény! A bál sikerét mutatja a nagyon jó bevétel is, melyet a gyermekek javára fordít a közösség. Nagyon köszönjük minden kedves szülőnek, az önkormányzatnak, a művelődési ház dolgozóinak, nagyszülőnek, kollégának, támogatóknak a felajánlásokat, a rengeteg munkát, mellyel hozzájárultak a bál sikeréhez!

Március 6-án nevelés nélküli munkanap megtartására került sor. Nevelőtestületünk Nádasdladányban vett részt egy közös konferencián 13 másik óvoda pedagógusaival együtt. Dr. Gőbel Orsolya az alfa nemzedék problémáiról, kezelhetőségükről, a mai nevelés átalakulásáról tartott továbbképzést, a szünetben pedig szabadon beszélgethettek a különböző óvodákból érkezett óvó nénik tapasztalataikról, a lehetőségekről, a jó gyakorlat alkalmazásáról, ennek eredményeiről. Lehetőség volt személyes konzultációra az előadóval, aki szívesen állt az óvónők rendelkezésére. Köszönjük a Városkörnyéki Óvodavezetők Egyesületének a szervezést, a meleg, barátságos légkört, amelyben fogadtak bennünket. Köszönjük a szülőknek is, hogy gyermekeik elhelyezéséről gondoskodtak, így lehetőségünk adódott arra, hogy mindannyian részt vehettünk a rendezvényen.

A március 15-i óvodai ünnepünket 12.-én és 13-án tartottuk az intézményben. Igaz, már érkeztek a hírek a Korona vírus terjedéséről, már korlátozások is voltak. Ezért csoportonként emlékeztek a gyerekek a forradalomra, az elkészített kokárdákat, zászlókat az óvoda koszorújával együtt elhelyezték az emlékműnél és a katonai síroknál. Falunk polgármestere, Südi Mihály együtt ünnepelt, koszorúzott a gyerekekkel, mely meglepetés volt az ovisok számára, de emelte számukra az ünnep méltóságát.

Sajnos a 13.-ára tervezett fehérvári színházi látogatás már elmaradt, nem tudtunk a szigorítások miatt részt venni rajta! Bízunk benne, hogy egy későbbi alkalommal lehetőségünk lesz ezt pótolni.

Ugyanakkor ezen a napon Magyar Zsolt két kőrisfával lepte meg a gyerekeket, melyet karbantartónkkal, Jani bácsival és Farkasfalvi Miklóssal közösen elültettek az óvoda udvarába a múlt év folyamán kivett fa helyére. Közösen locsolgatjuk, ápolgatjuk és bízunk benne, hogy hamarosan hűs árnyat borítanak majd udvarunkra! Nagyon köszönjük a felajánlást és az ideszállítást! Ígérjük, hogy nagyon fogunk rájuk vigyázni!

Ebben a hónapban sajnos két dolgozónktól is búcsút kell vennünk! Kalmár Orsolyától a határozott idejű kinevezésének lejárta miatt, Kovács Jánostól, minden kisgyermek Jani papájától, karbantartónktól pedig egészségi állapota miatt. Hosszú éveken keresztül segítette munkánkat, szerelt, füvet nyírt, takarított, udvart rendezett, sőt volt olyan, hogy inkább hétvégén csinálta, hogy hét közben ne zavarja a gyerekeket. Jani Papa hozzánk tartozott, közösségünk tagja volt és kicsit elszomorodtunk, amikor kiderült, hogy nem tudja tovább csinálni munkáját nálunk! Hiányozni fog a gyerekeknek és nekünk is!

Kívánjuk, hogy további életét boldogságban, erőben, egészségben élje, és ha erre jár felénk, látogasson meg bennünket!! Nagyon köszönjük eddigi fáradozásait! Helyére a több jelentkező közül Csík Józsefet választottuk, aki folytatni fogja a János által megkezdett munkákat! Neki pedig sok szerencsét kívánunk új munkájához!

Nagyon sok felajánlást, gyümölcsöt kaptunk a kedves szülőktől, a Nyerges család játékokkal lepte meg a gyerekeket. A Park téri ABC pedig meglepetés édesség csomaggal kedveskedett a gyerekeknek, melyet mindenki örömmel fogadott. Nagyon szépen köszönjük, hogy ezzel is egy kicsit vidámabbá varázsolták az óvodások napjait.

Kedves Szülők, Nagyszülők és minden ember itt Lovasberényben!!

Az elmúlt napok igen nehéz és kemény kihívás elé állította közösségünket. A korona vírus terjedésének híre, a kötelezően meghozott intézkedések, a látogatási tilalmak, illetve ajánlások teljesen felborították minden ember életét és vele együtt kis óvodánk életét is. A hírekről, a megtett intézkedésekről, a kérésekről tájékoztattam már Önöket, de a továbbiakban is arra szeretném kérni Önöket, hogy tartsák be az előírásokat, maradjon mindenki otthon, nagyon vigyázzon kis családjára, az esélyt se adja meg a vírusnak arra, hogy támadhasson! A kedves szülők nagyon fegyelmezetten vették tudomásul, hogy nem tudjuk a gyermekek biztonságát szavatolni, ha a közösség nagy létszáma megmarad, otthon kell elhelyezni őket! Nagyon köszönjük megértésüket és mára már nincs gyermek óvodánkba, a kollégák azonban ügyeletet tartanak felkészülve bármilyen eshetőségre. Ugyanakkor minden csoport saját internetes zárt oldalán online ovit indítottunk, ahol az óvó nénik ötletekkel, feladatokkal, mesékkel, versekkel, énekekkel igyekeznek minél több lehetőséget biztosítani az otthon töltött idő tartalmas eltöltéséhez. Bátran kérdezhetnek a szülők, segítséget nyújtunk mindenben, amiben tudunk. Nekünk is nagyon hiányoznak a gyerekek és szívesen látjuk a feltöltött képeket, olvassuk az üzeneteket róluk.

A konyhai dolgozóinknak azonban továbbra is nap mint nap be kell jönniük, hogy biztosítani tudják a szociális étkezőknek és a rászorulóknak, igénylőknek az étkeztetést. Szigorú higiéniai utasításokat adtunk ki, intézkedéseket tettünk, melynek betartását elvárjuk mindenkitől ahhoz, hogy az ő biztonságukat is megőrizhessük! Kérjük, segítsék ezeknek a betartásával, betartatásával munkájukat!

Kérünk mindenkit, aki csak teheti, maradjon otthon!! Fékezzük, lassítsuk le a fertőzés terjedését! Képesek vagyunk rá, csak fogjunk össze és vegyük komolyan az ajánlásokat!! Szeretnénk minél hamarabb újra élettel, hangos kacagással, vidámsággal megtölteni óvodánkat!

Tisztelettel: Szendrei Attiláné óvodavezető

Faültetés

Megemlékezés

 

Következő lapzárta időpontja:

2023.
január 25.

 

termofold

gecs

hpdesign

egyszazalek

 

 

 

 

  hazi            human