Jobban izgultam, mint a felelések, dolgozatok előtt. Vajon megismernek, vajon megismerem-e őket, eszembe jutnak-e a nevek, mennyit változtak, mennyit változtam, eljön-e mindenki, akit várok? Ötven év. 1971-ben 14 évesek voltunk és most 2021-et írunk. Gyülekeztünk.

Nagy rácsodálkozások: Ki is vagy? Megismersz? Megismertem.

15 órakor megtelt a terem. Akik tudtak, eljöttek. Sokan voltunk. A 8.a és 8.b osztályok szinte teljes létszámban megjelentek. 11 osztálytársunk sajnos már nem lehetett velünk. Nagyon hiányoztak.

Boldogan öleltük Eszti nénit, aki még velünk lehetett ezen a különleges napon.

Kilenc szeretett tanárunk, az égi tantestület fentről nézett bennünket, és reméljük mosolyogtak és büszkék voltak ránk. Gyertyákat gyújtottunk értük.

Nagymamák és nagypapák lettünk. Sokan nyugdíjasok. Mégsem éreztem az elmúlt 50 év súlyát. Bár nyomokat hagyott rajtunk az idő, de a szemek… a szemek semmit nem változtak.

Ugyanolyan fénylőek, kíváncsiak, kékek, barnák, mosolygósak és csibészesek voltak, mint 50 évvel ezelőtt…

Kovács Márta 8.b.