Lovasberény lakossága 2020 januárjában értesült róla, hogy él közöttünk egy kicsi lány, aki nagyon súlyos betegséggel küzd és hosszú időbe telik gyógyulása. Ő Horváth Hanna, Horváth Sándor és Vizler Adrien kislánya a Rákóczi utcában. Akkor nagyon sok ember összefogott önzetlenül a család megsegítésére, a nehéz, embert próbáló küzdelemben. Most Hanna édesanyja meséli el az elmúlt egy év történéseit, melyet folytatásokban közlünk.

Egy hét múlva megkapta a következő kemóját és azután négy cytosart, úgy, mint januárban. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben, de a vérképe elfogadható volt. Hét végére megint elfekvős lett és lázasodott is. A crp-je a csütörtöki 70-ről péntekre 224-re nőtt, majd 320-ra, újra antibiotikumot kapott és sejtnövelőt egy héten keresztül. Ezután megkapta a következő cytosar sorát.

Az orvosoknak újra át kellett gondolniuk, hogy mégis hogyan folytatják a blokkot. Arra a döntésre jutottak, hogy a másik 21 napot eltörlik teljesen, mivel Hanna egyáltalán nem bírja azokat a kemókat és a szteroidot, ezért inkább a januárihoz hasonlóan négy cytosar sor kap.

Július 10-én tervezetten 6-8 hét szünetre küldtek minket, hogy Hanna kellőképpen megerősödjön és letudjuk végre a maradék kétszer négy kemoterápiás napot. El is voltam keseredve, hogy még mindig nem sikerült befejeznünk, de a másik felem örült, mert otthon lehetünk a születésnapján. A kontrollokon minden rendben volt, a doktornő – mivel Hanna időszakosan használta vagy nem használta a lábát – újabb MR vizsgálatot kért.

Augusztus 18-án kellett mennünk és elkezdtük a maradék két cytosar sort. Ugyanúgy vénásan kapott a gombája ellen gyógyszert, amire már januárban is re-akciózott, ezért algopyrin védelemben kapta, hogy ne lázasodjon miatta. Délután négy órakor indult az infúzió és hat órán át csöpögött neki, ezért már akkor jeleztem a nővéreknek, hogy nem fogunk kimenni a baba-mama szobába aludni, mert szerintem Hanna már előtte elalszik, minthogy lejár az infúzió. Hét óra után megkapta a vérhígító injekciót, majd a kórterembe érve azt mondta fázik, rázta a hideg és melegnek éreztem. Futottam a nővérekhez, hogy baj van (az Abelcet – ez a gombaellenes gyógyszer – okoz ilyen reakciót). Mondták is a nővérek, hogy biztosan az Abelcet okozta annak ellenére is, hogy kapott előtte algopyrint.

Reggel szintén lázasan ébredt, de kapott lázcsillapítót és teljes lendülettel pörgött, igaz szinte semmit sem evett reggelire. Az MR eredménye alapján a combcsont és a térde között van egy gombatályog, emiatt Hanna orvosai felvették a kapcsolatot ortopéd orvossal, aki röntgen felvételt kért a lábáról. Így a délutáni alvásból fel kellett ébresztenem Hannát, hogy mehessünk röntgenre, de nagyon melegnek éreztem. 38,6 volt a láza és erős kiütések voltak a bőrén. A röntgenből visszaérve kapott lázcsillapítót és antihisztamint a pirosságra, amitől hányingere lett, majd elaludt, de azt mondták a nővérek és a doktornő is, hogy nem ijedjek meg, ha csak éjszaka ébred meg, mert ez a gyógyszer „kiüti”.

Este ébresztettem pisilni és mert be kellett venni a gyógyszereket, valamint a vérhígító is hátra volt. Folyamatosan hányingere volt és hányt is. Egész gyorsan vett levegőt, de megnyugtattak a nővérek, hogy ez a láz miatt van, illetve a magas pulzusszám is. Éjszaka is lázasodott, sőt én keltettem pisilni is, mert magától nem ébredt. Szerdán reggel fel sem kelt, ugyanúgy keltettem pisilni és a gyógyszereket bevenni, de miután ez megtörtént, már feküdt is vissza és aludt tovább, nem igazán érzékelt semmit a külvilágból. Az orvosok a folyamatos lázra és a nem megnyugató állapotára tekintettel abbahagyták a cytosar sort. Hanna nem lett jobban délutánra sem, a vérnyomása egyre alacsonyabb lett: 73/28 volt és mellé 160-as pulzust produkált. Egész nap aludt és lázas volt, egyre szaporábban vett levegőt és a végtagjai hidegek voltak, pisilni sem kelt fel. Erre az értékre mondta a nővér, hogy most elmegy, keres egy orvost. Nem sokkal később négy orvos lépett be a kórterembe, ebből a négyből kettő intenzíves orvos, akiknek az első kérdéseik között volt, hogy egész nap ilyen szaporán vett-e levegőt. Megvizsgálták majd elmentek. Tudtam mit jelent: ha intenzíves orvos van az osztályon, semmi jót… Pár perc múlva az egyik, a hematológián dolgozó orvos jött megnézni Hannát és szteroidot adatott neki, hogy ez majd hátha löketet ad a vérnyomásának. Az intenzíves doktor úr körülbelül 20 percenként jött vissza ránézni Hannára és több vérvételt is kért, mivel a hemoglobinja is jócskán lecsökkent, ezért vért rendeltek a klinikára. Öt óra körül szintén jött ellenőrizni Hanna állapotát és elmondta, hogy adni akarnak gyógyszert a vérnyomására, de ezt a gyógyszert intenzív osztályos kereteken belül tudják felügyelni. Őszintén bennem volt: lehet, hogy az intenzív osztályra kerülünk, mikor délután megláttam a négy orvost, de nagyon reménykedtem benne, hogy kihagyjuk ezt a lehetőséget. A szobát előkészítik, addig volt időm összepakolni a holminkat.

Teljesen lesújtva, pakkot összepakolva ültem az ágyon, mikor hét óra tájékán Hanna egyszer csak felült és inni kért, sőt szólt, hogy pisilnie kell és hívjuk fel apát, akivel aztán beszélt is. Miközben mellettem ücsörgött az ágyon, megérkezett a doktor úr, aki meglepődve állt a helyzet előtt. Gyors vérnyomásmérést követően mondta, hogy az esti vizitig vár még és utána meglátja, hogy megyünk-e az intenzívre vagy maradunk. Eljött az esti vizit ideje és Hanna a „Nád a házam teteje” című Alma együttes által előadott dalra táncolt a kórterem közepén. Én csak ültem az ágya melletti széken és csodálkozva néztem, hogy az istenben lehet ez? Két órája még az intenzívre készültünk, most meg kicsattan az erőtől. Szerintem valami ilyesmi játszódott le a doktor úrnál is, aki ekkor lépett be a terembe, majd csak annyit mondott: „Látom itt minden rendben van!”

A következő napokban az antibiotikumnak köszönhetően Hanna crp-je ismét csökkenni kezdett, a kedve rendkívül jó volt: motorozott a teraszon, segített a nővéreknek, kacagott és még sorolhatnám.

Az orvosoknak viszont feladta megint a leckét, de arra a döntésre jutottak, hogy újra megadják neki az elmaradt kemót.

Rettegtem a következő hét hétfőtől. Mi van, ha ugyanúgy viseli, mint előző héten? Aztán elhessegettem ezt a gondolatot, minden rendben lesz: Hanna egy csoda, eddig mindent átvészelt. A második kemós napon újra lázas lett és megint aludt egész nap, de szerencsére ezt már gyorsabban és kevésbé nehezen, de kibírta.

Most már biztosak voltak az orvosok abban, hogy a kemoterápiát nem bírja, mivel a gomba ellenes szert kapta a kemó nélküli napokon is, és akkor nem volt rosszul és lázas sem. Ennek tudatában szeptember 1-jén pihenőre küldtek minket, másfél hétre.

Folytatása következik.