Folytatva a hagyományokat, idén nyárra megint szerveztünk egyházközségi kirándulást. Ismét sikerült egy kis pénzt nyernünk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázaton (ezúton is köszönjük szépen), így valamelyest csökkenteni tudtuk a részvételi díjat.

Szép, meleg napnak ígérkezett az a szombat, június 25-e, amikorra meghirdettük a kirándulást. Nem egészen a tervek szerint ment minden ezen a napon (sőt már a tervezés során sem), de így utólag azt mondhatjuk, ez így volt jó.

Első úti célunk Vác volt. A tervek szerint kisvonattal jártuk volna körbe a várost, le is foglaltuk, de rajtunk kívül álló okok miatt sajnos ez nem jött össze, úgyhogy indulás előtt pár nappal módosítani kellett a programot. (Hozzáteszem, már maga Vác is egy módosítás révén került be a programba…) De sebaj, megoldottuk. Városnézés helyett bejelentkeztünk a Tragor Ignác Múzeumba, ahol a csoport nagy létszámára való tekintettel két részletben, idegenvezetéssel megtekintettük az Ars Memorandi – Kapuk a múltra című várostörténeti kiállítást, mely Vác történetét a török kiűzésétől a 19. század elejéig mutatja be, a társadalomra, az életmódra helyezve a hangsúlyt. Míg a csoport egyik fele a város fejlődését követte nyomon, addig a másik egy középkori pincében egy meglehetősen érdekes látványosságnak lehetett szemtanúja. Ez a Memento Mori (Emlékezz a halálra!) kiállítás. A domonkos templom restaurálásakor 1994-ben a befalazott kriptában találtak 262 db, 18. századi, többnyire jó állapotú koporsót, benne a különleges klímának köszönhetően jó állapotban fennmaradt, spontán mumifikálódott váci polgárok maradványaival, akik közül sokakat azonosítani is tudtak. Az itt feltárt lelet-együttes az eddigi legnagyobb és legépebben fennmaradt magyarországi kriptatemetkezés, mely európai, sőt világviszonylatban is jelentős, felbecsülhetetlen értékű kultúrtörténeti kincs. A kiállítás keretein belül láthattunk festett, színes koporsókat, rajtuk különféle vallásos és halálszimbólumokkal, a bennük talált szakrális tárgyakat (feszületeket, rózsafüzéreket), illetve három üvegkoporsót, melyben egy szabómester, egy polgárasszony és egy kislány mumifikálódott teste nyugszik, rekonstruált, az eredeti alapján készült viseletben.

Mindezen élmények után szabadprogram következett volna… ha maradt volna rá idő. De mivel a múzeum nem nyitott ki időben, nem akkorra vártak bennünket, és nem ekkora létszámmal (függetlenül attól, hogy minden előre egyeztetve volt…), így lényegesen megcsúsztunk, úgyhogy már csak egy gyors kávéra maradt idő, mert már várt bennünket a finom ebéd Kismaroson.

Nem tudom megmondani, hány étterem, falatozó, kifőzde honlapját megnéztük, mire találtunk egy olyan vendéglőt a Dunának azon az oldalán, ahol fogadni tudnak bennünket, le tudnak ültetni ennyi embert és teljesen elfogadhatóak az árak. De sikerült! És nem csalódtunk! Nagyon finom és bőséges volt az ebéd, kellemes a környezet (a teraszon terítettek nekünk), élő zene (szombat délben!), az étterem mögött egy kis patak csörgedezik, és nagyon hangulatos a hátsó rész kialakítása. Úgyhogy aki azon a környéken jár, mindenképpen térjen be az Öreg Morgó Étterembe! Ezúton is köszönjük a kedves fogadtatást és az udvarias kiszolgálást!

Ebéd után nem volt könnyű útra kelni (gondolom, az érzést mindenki ismeri), úgyhogy már javában Zebegényben kellett volna lennünk, mire továbbindultunk. Ráadásul a korábbi esőzések és a támfal leomlása miatt a 12-es főút egy elég hosszú szakasza félpályán le volt zárva, jelzőlámpás irányítás mellett, szóval megint újratervezés.

A Havas Boldogasszony templomot szerettük volna megnézni elsőként, be is jelentkeztünk, fogadtak is volna minket, de egy esküvő miatt időben oda kellett volna érnünk, ami nem jött össze, és mire a násznép elment, és indulás előtt lett volna egy kis időnk, addigra zárták a templomot, úgyhogy csak egy pillantást tudtunk vetni a szecessziós stílusban, Kós Károly tervei alapján készült belső térre. Na, de a többi látnivalót azért megnéztük szabadprogram keretében. Az Országzászló és Trianon emlékmű felé vettük az irányt a Kálvária-hegyre, ahová egy kiépített szerpentin vezet fel. Az emlékhely-együttes végén található az 1853-ban, klasszicista stílusban épült Kálvária-kápolna. Ez zárja a meredek terepre épített, domborművel ellátott, 9 stációból álló kálváriát, melynek a 10-13. stációképe a kápolna oldalán található, a 14. pedig a kápolnában. Innen pár lépésnyire épült fel 2015-ben a Kós Károly kilátó. A vörösfenyő torony alsó része székely kaput formáz, ezzel is tisztelegve az építész erdélyi származása előtt, oldalról nézve pedig leginkább templomra hasonlít. A kilátóról festői panoráma nyílik Zebegényre, a Dunakanyarra és a Pilisre.

Következő és egyben fő úti célunk Márianosztra volt, a Magyarok Nagyasszonya Bazilika, ahol András testvér, pálos rendi szerzetes fogadott bennünket. Röviden ismertette a rend, illetve a jelenleg is fegyházként működő kolostor történetét, bemutatta a templomot, külön kiemelve a főoltáron található Czestochowa-i Fekete Madonna kegyképet, majd közösen elimádkoztuk a rózsafüzért, volt gyónási lehetőség, a szentmise keretében pedig hálát adtunk mindazért, ami aznap történt velünk. A végén régi hagyomány szerint megkerültük a főoltárt, melynek hátoldalában helyezték el Szent Verekundisz és Szent Szeverin római vértanúk ereklyéjét a templom felszentelésekor.

Azt hiszem, sikerült méltó módon lezárni a napot, és megint szép élményekkel gazdagodva, kellemesen elfáradva térhettünk haza. A hagyományt nem szeretnénk megszakítani, úgyhogy a tervek szerint jövőre ismét útra kelünk.

Mohl Katalin