Lovasberény jól ismert utcáit jártam. Talán sokan vagyunk úgy, hogy gondolkodás nélkül, megszokásból közlekedünk falun belül. Elég csak a célállomásra gondolni, és az autó már szinte magától odavezet.

Én is így jártam minap, amikor lassítottam a szokásos táblánál, körbenéztem, nem jön semmi, majd... fék! Olyan szépet láttam! Olyan szokatlant... pedig azt a területet is látom hetente többször... de az, amit láttam, mégsem szokott ott lenni minden héten...

TULIPÁNOK...

Olyan feltűnően ringtak a zöld pünkösdi rózsa levelei mögött. Pirosak. Feltűnően pirosak. Félreálltam. Volt egy kis időm. Ritkán szoktam itt félre állni. Vittem a telefonom, megláttam a szépet és lefotóztam. Az a kis tér olyan békét sugárzott. Rendezett volt, és igényes. Nem túl zsúfolt, nem hivalkodó. Egyszerűen szép. Egy valami azonban rögtön látszott rajta. Hogy rengeteg kétkezi munka lehetett benne, hogy így nézzen ki azon a napos délutánon. Frissen nyírt füves terület, megkapált kiskert, virágzó tűzpiros tulipánok, a feszület alatt hófehérre festett talapzat. De jó! Ezt a teret is örökbe fogadták évekkel ezelőtt! Folyamatosan ápolják, gondozzák!

Aztán eszembe jutott, hogy vajon a többi örökbefogadott terület mellett is el szoktam menni gondolkodás nélkül?! Ahol nincs piros tulipán, ami megállítsa a tekintetemet, azokkal a közterületekkel mi van most? Mentem egy falukört...

Az első helyen asszonyok nevetve kapáltak, gazoltak éppen. Ott töltötték a délutánjukat, hogy szépítsék az utcaképet. Rájuk dudáltam, integettünk, az ő területük is készül!

Továbbhaladtam. Bementem a kastély parkba. A katonai temető is olyan jó kezekben van! Méltóképpen foglalkoznak, tisztelettel bánnak a hellyel. Erről árulkodnak az egységes hófehér keresztek, a lenyírt fű, gyermekek által festett nemzeti színű zászlók.

A következő állomáson sárga nárciszok, frissen vágott fű, kövirózsák, levendulák, bokrok, cserjék. Utóbbiak nagyobbak, mint tavaly. Jó helyük van, meghálálják a gondoskodást.

Halad az út, bal kéz felől pedig a mindig rendezett feszület és környéke. Bokor formára igazítva, fű levágva, virág a vázában.

Megjött a tavasz... kissé nehezen ért ide, az útja nem volt zökkenőmentes, de a lovasberényi embereket nem rettentette el attól, hogy amit vállaltak, azt becsülettel meg is valósítsák.

Nem mentem elég nagy kört aznap, hogy minden örökbefogadott területben gyönyörködni tudtam volna. De higgyék el, más észrevette a frissen ültetett virágokat, az Önök keze munkáját!

Köszönjük mindenkinek, aki továbbra is szívén viseli Lovasberény közterületeit, és pénzt és energiát nem sajnálva csinosítja a kis falunkat!

Tisztelettel:
a FÖK nevében Böhm Erika