Dr. Győri Nikolett vagyok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye egy kis falujában, Göncön születtem és nevelkedtem. Középiskolai tanulmányaimat Miskolcon, az egyetemet pedig a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán végeztem. Rezidensi éveimet a debreceni III. számú Belgyógyászati Klinikán töltöttem, majd három évig a Nyíregyházi Jósa András Kórház Sürgősségi Betegellátó Centrumában dolgoztam, itt szereztem belgyógyászati szakvizsgámat is.
Itt ismerkedtem meg a férjemmel, akivel Fejér megyében kerestük boldogulásunkat. Így kerültem 2018-ban a Fejér Megyei Szent György Kórház I. sz. Belgyógyászati Osztályára, ahol ikerlányaim születéséig tevékenykedtem.
Örültem, amikor megtalált a lehetőség, hogy Lovasberényben lehetnék háziorvos. Várom, hogy együtt tehessünk az egészségükért.
A rendeléssel kapcsolatban annyit szeretnék még megosztani, hogy a jövőben minden nap a rendelés utolsó 1,5 órájában bejelentkezés lesz szükséges a betegeknek. Kivételt képeznek természetesen az akut ellátást igénylő esetek. Kérném, hogy a bejelentkezést, illetve a továbbiakban a rendelő megkeresését az alábbi mobilszámon tegyék, így könnyítve nekünk a visszakeresést és visszahívást: +36 30 175 76 15.
Továbbá szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a délutáni rendelést a dolgozó páciensek számára tartanánk fent, ezért kérem ebben a nyugdíjas betegeink feltétlen megértését, és segítségét.