2023. január

dani

Köszönöm a bemutatkozási lehetőséget. Szeretném megköszönni a felkérést Dobocán Zsuzsannának.

Dani Sándor vagyok, feleségemmel, két gyermekünkkel három és fél éve költöztünk Lovasberénybe. Jómagam erdélyi születésű vagyok, pontosabban Kézdivásárhelyen születtem. 20 évesen költöztem Budapestre, majd kalandvágyból Londonba. Ott ismerkedtünk meg a feleségemmel, aki pedig gyulai származású.

Gyermekeink születése után jöttünk rá, hogy szeretnénk őket egy nyugodt, barátságos és biztonságos környezetben felnevelni. Sok keresgélés után Gál János barátom adta az ötletet, hogy költözzünk ide Lovasberénybe.

Szerelem volt első látásra. Ami megtetszett számomra, hogy könnyen el lehet jutni a közeli városokba autóval. Tömegközlekedést nem nagyon vesszük igénybe, így arról nem tudok véleményt nyilvánítani.

Örülök, hogy amióta itt élünk, sok szép új utunk lett a faluban, és a szennyvízhálózatra is csatlakozhattunk. Látom, hogy bár nehéz időket élünk meg, a falu vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy a kis falunk épüljön-szépüljön.

Kislányom és kisfiam a helyi református iskolába-óvodába jár, amit nagyon szeretnek. Sok kis barátjuk lett, amióta itt élünk, ők már igazi kis berényinek érzik magukat.

Úgy érzem, a beilleszkedésünk könnyű volt, hisz a falu emberei nagyon nyitottak és barátságosak. Szeretünk részt venni a helyi programokban, külön tetszik, hogy minden korosztály megtalálja a kedvére való szórakozási lehetőséget.

Kedvenc időtöltésem közé tartozik még az örökbe fogadott kutyusaimmal nagyokat sétálni a környező erdőkben.

Következő láncszemként szeretném megkérni Kutiné Hollósi Lottit, hogy beszéljen arról, milyen érzés újra berényinek lenni, illetve a nemrég induló zenebona bölcsis foglalkozásról és az ezzel kapcsolatos jövőbeli terveiről.

 

Következő lapzárta időpontja:

2024.

március 22.

 

termofold

gecs

egyszazalek

 

 

 

 

  hazi            human