Tisztelt Olvasó! Az alábbi cikkben Lovasberény történetéről olvashatnak melyet Erdős Ferenc gyűjtött össze és a Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23 számában jelent meg 1995-ben. A könyvből egy-egy érdekesebb részt közlünk folytatásokban.

Az úrbéri egyezség: a jobbágyfelszabadítás végrehajtása

Lovasberényben az úrbéri egyezség - immár harmadik - előkészítésére az 1853. évi úrbéri pátens alapján került sor. Az uradalom észrevételeit gróf Cziráky János (apja, Cziráky Antal 1852-ben bekövetkezett halála után vette át az uradalmat) fogalmazta meg. Utalt arra, hogy az úrbéri elkülönítés még 1840-ben megkezdődött. Elkészültek az úrbéri térképek, a birtokkönyvek. Azonban az uradalmi és a jobbágyok használatában levő földek elkülönítése 1848-ig nem fejeződött be. Az újabb úrbéri egyezség megkötésének kísérlete 1851-ben a Fejér Megyei cs. és kir. Törvényszék előtt kezdődött. Tekintettel arra, hogy az egyezségre az úrbéri pátens megjelenéséig (1853) nem került sor, az újabb tárgyalások 1856 májusában a Fejér Megyei cs. és kir. Úrbéri Törvényszék előtt folytatódtak. Az úrbérszabályozási tervezetet a földesúr - Cziráky János gróf - egyetértésével az uradalom ügyvédje, Detrich Zsigmond és az uradalom gazdasági igazgatója, Farkasfalvi Farkas György dolgozta ki. Lényegében három kérdésben ütközött az uradalom és az úrbéresek érdeke: a maradványföldek megváltásában, a legelőilletőség mértékében és a fahasználatban. Elismerte az uradalom az 1768 óta megnövekedett telki állományt: az úrbérrendezés végrehajtásakor 81 3/8 telket, 1856-ban 98 4/8 telket műveltek a volt úrbéresek. A szántóföldek holdját 1100 négyszögölben javasolták kimérni, s a volt jobbágyoknak az eddig elszórtan, a belterülettől távol fekvő, homokos földek helyett egy tagban, a falu közelében levő jó minőségű majorsági földekből ajánlották a területek parcellázását. A maradványföldek (területe 306 hold) a káposztás- és kenderföldek után (területük 90 hold) megváltást követelt az uradalom. Sértette a volt úrbéresek érdekeit az uradalom azon törekvése is, hogy az egész telek után járó legelőilletőséget csupán 6 holdban állapítsák meg. A fahasználat (faizás) megváltásával egyenértékű erdőilletőség kiadásától pedig elzárkózott az uradalom.

Az 1858. január 22-én jóváhagyott úrbéri egyezség közel két évtizedes pereskedést zárt le. Az 1840-ben megkezdett elkülönítési per az 1848. évi jobbágyfelszabadítást követően új tartalmat kapott. A majorsági és az úrbéres földek elkülönítéséről a szabad paraszti birtoktestek parcellázására és telekkönyvezésére terelődött a figyelem. Lovasberényben a kompromisszum készség eredményezett megoldást: az uradalom egyetértésével a legelőilletőséget felemelték, a maradvány, a káposztás- és kenderföldek után megváltást nem követelt a földesúr, ugyanakkor az úrbéresek „lemondtak” erdőilletőségükről, mert fahasználatukat bizonyítani nem tudták (az 1768. évi úrbéri összeírás csupán a rőzse-, a gallyszedés jogára utalt).

A volt telkes jobbágyok birtokába 3556 holdas terület került. A házas zsellérek csupán 289 holdhoz jutottak. A javadalmasok (a római katolikus lelkész és tanító, a református lelkész és tanító, a mezőváros jegyzője) használatába 235 hold került. A közös legelő területe megközelítette a 900 holdat. Létrejött az a birtokszerkezet, amely közel egy évszázadon át meghatározta a földművelésből élők létviszonyait. A módos paraszti réteghez mindössze 19 család tartozott; közülük 4 családfő 45 hold földet, 15 családfő 33 hold földet művelt. A kisparaszti réteg alkotta a tulajdonnal rendelkező földművesek nagy többségét: 109 család 22 holddal, 118 család 11 holddal rendelkezett. Az agrárnincstelenek rétegét a zsellérek alkották, ezen családok belsőséggel, rendszerint 300-400 négyszögöl kerttel, 900 négyszögöl szántóval és 300 négyszögöl legelőilletőséggel rendelkeztek.

Összeállította Szűcs Józsefné