Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy buszmegálló Lovasberény közepén. Átlagos, funkcióját derekasan betöltő, széltől, esőtől óvó kis megálló volt. Majd egy nap jött négy szorgos lányka, seprőt ragadtak, vizes rongyot markoltak, majd kitakarították, megtervezték, végül pedig csupa szívvel berendezték, és az átlagos kis buszmegállóból egy igazi „Tündérlakot” varázsoltak kicsi párnákkal, fotellel, könyvekkel és virágokkal. Miért dekoráltok? – kérdezték a fülig érő szájú, arra sétáló emberek. Miért lesz ilyen szép? - kiabáltak mosolyogva autójukból a piros lámpánál meg-megálló bácsik és nénik. Dekorálunk, hogy örömöt szerezzünk nektek! – válaszolta a négy, szorgos lány. Munkájukat elvégezve a négy lánykának már csak egyetlen kívánsága volt cserébe az arra sétáló, csodálkozó, mosolygó emberektől: - Vigyázzatok mindenre, amit csupa szívvel Nektek készítettünk. Töltse be szíveteket a gondoskodás, a szeretet, amit e két ablak közé varázsoltunk. A könyveket válogassátok, vigyétek és olvassátok, mindig lesz, ki újra töltse. A berendezésre pedig figyeljetek, mert ez a kicsi „Tündérlak” már közös: mindnyájunké!

A Buszmegálló azóta is teljes zöld pompájában várja a Székesfehérvárra utazókat, buszra várakozókat a Róna József Művelődési Házzal szemben.

Itt a vége, fuss el véle! Ha nem hiszed, járj a végére!

Ismét köszönöm a rengeteg segítséget: Bokor Tímea, Böhm Erika, Kardos-Kovács Mónika!

Fülöp-Weigler Bettina Anna