Tisztelt Olvasó! Az alábbi cikkben Lovasberény történetéről olvashatnak melyet Erdős Ferenc gyűjtött össze és a Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23 számában jelent meg 1995-ben. A könyvből egy-egy érdekesebb részt közlünk folytatásokban.

Gazdasági és katonai terhek

A II. József uralkodása alatt végrehajtott katonai leírás szerint Lovasberény mezővárosban két templom (egy római katolikus és egy református), két kápolna, malom és több kőből épült uradalmi épület található. A mezővárost sűrű, nagyrészt tölgyfából álló szálaserdő vette körül. A katonai szempontból fontosnak vélt jellemzők között megemlítette a leírás: a rétek esős időben és tavaszi hóolvadáskor nagyon vizesek, az ország- és dűlőutak nedves időben csaknem járhatatlanok. A belterületen emelt lakóházakat szolid jelzővel illették a felmérők.

A XVIII. század végén 327 lakóházat regisztráltak, a családok száma 490, a lakók létszáma 2578. Fejér vármegye is rendelkezett egy lakóépülettel a mezővárosban, az épület a katonai beszállásolás céljaira szolgált. De korántsem biztosította az állandóan változó beszállásolási kötelezettséget, a hadsereg lóállományának elhelyezését. 1782-ben új gazdasági épülettel bővítették a megyei katonai épületet, amelyben 15 lovat tudtak elhelyezni. Ezzel egy időben a belterület közelében lovaglásra alkalmas területet is kijelöltek. A katonaság lóállományának elhelyezése érdekében számba vették a jobbágyok használható gazdasági épületeit: 14 istálló közül mindössze 10 épületet találtak megfelelőnek. Ezen épületben 50 ló elhelyezését tudták megoldani.

A XVIII. század utolsó évtizedei nem a katonai terhek növekedését eredményezték, hanem az úrbéresek és az uradalom viszályának elmélyülését.

Uradalom és úrbéresek ellentéte az 1770-es évektől figyelhető meg: 1777 tavaszán a jobbágyok arról panaszkodtak, hogy a mezőváros határához tartozó „Vörös erdő”-ben az uradalom engedélyével legeltettek, de az utóbbi időben az uradalom a legeltetésről eltiltotta őket. Korlátozta fahasználati jogukat is, sőt a faizás ellenében az urbáriumban meghatározott roboton kívül ingyenmunkát követelt tőlük. Nehezményezték a hosszúfuvar-kötelezettséget, valamint azt is, hogy az „ellenszegülőket keményen vereti” a számtartó. Az ellentétek fél évtized múltával csitultak, amikor a helytartótanács az uradalomra és a jobbágyokra egyaránt kötelező erejű határozatban foglalt állást.
A legeltetést illetően felmerült ellentétek az 1760-as évek elejére vezethetők vissza, amikor is az uradalom a juhállományt jelentősen megnövelte, és „svájci tehenészetet” létesített. Mind a juhállomány, mind a tehenészet felélte a legelőket. Az 1780-as évek elején változás következett be az uradalom állattartásában: csökkentette a juhászatot és a tehénállományt, így a legelőterület használatában visszaállt a korábbi rend. Ígéretet tett az uradalom arra, hogy a Vas megyei falvakba, Kenyéribe és Dénesfalvára teljesítendő hosszúfuvarokról kimutatást vezet, s a többletidőt a robotban elszámolják.

A XVIII. század közepéig tartó gazdasági fellendülést stagnálás követte. Az úrbéres használatában levő földek területe alig változott, állatállományuk sem mutatott lényeges mennyiségű változtatást. A jobbágyok használatában levő szántók területe az 1768. évi állapothoz viszonyítva 15%-kal, 2871 holdról 2420 holdra csökkent. A rétek területe megközelítette az 1350 holdat. Lényegesen nőtt az úrbéres állományhoz nem tartozó szőlőterület, elérte a 712 kapás mennyiséget, közel 60 holdat tett ki (csupán utalok arra, hogy a Fleischmann báró megkezdett szőlőtelepítése előtt a jobbágyok használatában mindössze 8 hold volt a szőlőterület). Az úrbéresek állatállománya 1774-ben: 173 ökör, 437 ló, 167 tehén, 38 tinó, 37 borjú és 177 sertés.

Összeállította Szűcs Józsefné